Tech hvg.hu 2020. november. 16. 13:03

Csináltak egy ingyenes játékot azoknak, akik lemaradtak a PlayStation 5-ről

A Sony legújabb konzolját csütörtöktől lehet megvásárolni az európai régióban, de többen valószínűleg így is lemaradnak róla. A szívfájdalmukat egy ingyenes játék igyekszik enyhíteni.

November 19-től, vagyis most csütörtöktől Magyarországon is kapható a Sony legújabb generációs konzolja, a PlayStation 5. Hogy a hazai készlet mekkora méretű, arról nincsenek információink, de a járványhelyzet miatt eleve kevesebbet tudott legyártani a cég, így értelemszerűen a boltok polcaira sem kerül annyi. Ennél fogva biztosan lesznek olyanok is, akik bár szeretnék, de nem fogják tudni megvásárolni az új konzolt. Legalábbis első körben.

Egy Alex Grade nevű fejlesztő ebből a problémából kiindulva készített egy ingyenes játékot, amiben azt lehet átélni, milyen kicsomagolni és üzembe helyezni az új, 2020-as PlayStationt. A feladatot persze számtalan dolog nehezíti, melyeket ugyancsak a játékosnak kell megoldania. A program kizárólag PC-n indítható, de egy gigabájtot sem foglal.

Ha arról olvasna, milyen az új konzolon játszani, ide kattintson. Egy másik cikkünkben pedig a konkurens Xbox Series X tudásáról tájékozódhat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. március. 04. 19:59

„Ez egy másfajta rémálom” – gyökeresen megváltoztatták a drónok az ukrajnai harcokat, és ez esélyt adhat Zelenszkijnek

Sokkal komolyabb szerepet játszanak már a drónok az orosz-ukrán háborúban, mint az invázió megindulásakor, ukrán tisztviselők becslése szerint már dróncsapások okozzák a halálesetek és a sebesülések 70 százalékát a fronton. Ezek egy része barkácseszköz, vagyis sima hobbidrónokat szerelnek fel robbanószerekkel, ami így sokkal olcsóbb is, mint a hagyományos harci eszközök, melyek szállítását Donald Trump leállította. De a drónhadviselést az oroszok is folyamatosan fejlesztik, és a számbeli fölény itt is az övék.