Tech hvg.hu 2020. szeptember. 30. 11:33

Androidos? Régóta várt funkciót kap a Google Térkép

A jelek szerint a Google elkészült a térképhez fejlesztett sötét móddal, és már el is indult az app frissítése.

A Google végre élesíti a Google Térkép mobilos változatában a sötét módot, ami azt jelenti, hogy most már az egész alkalmazásban – még a beállításoknál is – találkozhatunk majd az akkumulátort kímélő kinézettel. (Korábban ez csak a navigációt érintette.) A változást egy Reddit-felhasználó szúrta ki, azaz valakiknél már minden bizonnyal elérhetővé is vált az újdonság.

Fontos megjegyezni, hogy egyelőre az Android 11-et futtató készülékeknél, az alkalmazás 10.51.1-es, vagyis legfrissebb verziójánál lesz sötét mód. Ahhoz azonban, hogy valaki megkapja, nem elég frissíteni az appot, a változás ugyanis a kiszolgálói oldalt is érinti, így érdemes időnként megnézni, hátha megjelent már a gomb a beállításokban.

Reddit u/BrokenFuckenArm

A Google Térkép kinézetét átállíthatjuk mi magunk, de hagyhatjuk azt is, hogy automatikus legyen a változás, így ha az Androidunk sötét módban fut, akkor az alkalmazásnak is ilyen lesz a megjelenése.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Nyusztay Máté 2025. május. 11. 19:30

Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Vártuk, mégsem sejtettük, hogy ennyire drámai lesz, amikor a Trump-Musk-dodzsem ámokfutása eléri az amerikai űrkutatást is. Az egy dolog, hogy megtizedelnék a NASA-t, kukáznák a középtávú holdprogramot, a Nemzetközi Űrállomást, továbbá az egyetlen űrhajót, amit a NASA végre ki tudott izzadni – csakhogy félő, hogy ezzel gyakorlatilag átpasszolják az USA űrbeli dominanciáját Kínának.