Tech hvg.hu 2020. augusztus. 12. 13:03

Már az Android-főnök is Surface Duót használ?

Napok vagy legfeljebb hetek választhatnak el a Microsoft összehajtható eszközének bemutatásától, ugyanis egyre többször, egyre többeknél bukkan fel a telefon fotója.

Természetesnek tűnik egy-egy új, küszöbön álló eszköz esetében, hogy a vállalat vezetői az elsők között próbálgathatják. A mai világban persze azonnal posztolnak is erről képeket, így – még ha nincs is hivatalos bejelentés – biztosra vehető, hogy hamarosan bemutatják a szóban forgó készüléket.

Valahogy így van ez a Microsoft már nagyon várt összehajtható telefonjával, a Surface Duóval is, amelyet már több ízben is észrevettek vezető beosztású munkatársak fényképes posztjaiban. Még egy érdekesség: ezek a bejegyzések valahogy mindig a sütéssel, főzéssel voltak kapcsolatban.

Nincs ez másképp a legutóbbi képen sem, amit ezúttal a Android és egyéb Google-termékek (Chrome böngésző, Chrome OS, kommunikációs szolgáltatások) alelnöke, Hiroshi Lockheimer posztolt a Twitterre.

A grillrácsokon készülő ételek mellett ott a „szakácskönyv” is, azaz a Surface Duo. Amúgy nem meglepő, hogy Lockheimernek is van ilyen készüléke, a Microsoft feltehetően szorosan együttműködött a Google Android csapatával az eszköz kifejlesztése során.

A Surface Duót várhatóan még ebben a hónapban bemutatják az Egyesült Államokban, a hálózati partner az AT&T lesz. Amennyiben érdeklik az eszközről eddig kiszivárgott specifikációk, kattintson ide.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Nyusztay Máté 2025. május. 11. 19:30

Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Vártuk, mégsem sejtettük, hogy ennyire drámai lesz, amikor a Trump-Musk-dodzsem ámokfutása eléri az amerikai űrkutatást is. Az egy dolog, hogy megtizedelnék a NASA-t, kukáznák a középtávú holdprogramot, a Nemzetközi Űrállomást, továbbá az egyetlen űrhajót, amit a NASA végre ki tudott izzadni – csakhogy félő, hogy ezzel gyakorlatilag átpasszolják az USA űrbeli dominanciáját Kínának.