Tech hvg.hu 2020. július. 30. 16:03

Nem adja ki egy helikopterét a Lego, mert kiderült, hogy az egy háborús katonai gép

Pár nappal a hivatalos megjelenés előtt visszavonta egy szettjét a Lego. Az ok az, hogy a Boeing V-22-t harcászati tevékenységre is használták.

Az eredeti tervekkel ellentétben végül mégsem kerül a boltok polcaira a Lego Technic 42113 Bell Boeing V-22 Osprey Helicopter nevű szett, mert a jármű valójában harcászati eszköz, háborúban is használták – írta a brit Gizmodo, amely szerint egy német szervezet petícióban kérte a dán kockajáték gyártóját, hogy vonja vissza a terméket.

A Lego hivatalos tájékoztatójában azt írta: az V-22-es Osprey-jel azt kívánták hangsúlyozni, hogy bizonyos légi eszközöknek nagyon fontos szerep jut a mentési munkálatokban. A dán gyártónál egyébként régóta érvényben lévő irányelv, hogy nem készíti el katonai járművek "játékos" változatát. A V-22-es kapcsán viszont nem volt róla tudomásuk, hogy a gép harcászati tevékenységet is folytat. A terméket ezért egyáltalán nem adják ki.

A szett Magyarországon is megjelent volna, de a döntés értelmében már nem fog. A Kockashop nevű játékbolt Facebook-oldalán arról tájékoztatta a vevőket, hogy a készletet mindenhol visszavonták, mellyel a tervezett augusztusi megjelenés hivatalosan is törölve lett. Elképzelhető, hogy a készlet már bizonyos helyeken a boltokba került, de hivatalos kiadása, értékesítése és további gyártása nem lesz – írták.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.