Tech hvg.hu 2020. június. 18. 07:33

Örökre eltűnik a számítógépekről az 1996 óta szinte mindenki által használt Flash

Tartja magát az Adobe a 2017-es ígéretéhez, és 2020-ban tényleg lezárják az internetet meghatározó Flash-korszakot. Az éven belül azért nem sietik el.

Hosszú éveken át volt elengedhetetlen kiegészítője a böngészésnek a Flash, az elmúlt években viszont már csak a nyűg volt vele. A technológia mára komoly biztonsági kockázattá vált, az utóbbi években megszámlálhatatlanul sok biztonsági frissítést kellett kiadni hozzá.

Ennek fényében nem csoda, hogy az Adobe 2017-ben bejelentette, eltörli a böngészőből a Flasht. A cég a 2020-as dátumot tűzte ki célul, azóta pedig már az Apple és a Google is vert egy-egy szöget a koporsójába.

A Flash nyugdíjazásának dátumát eddig nem ismerhettük, most viszont bemondta az Adobe: 2020. december 31-ével végleg elengedik a kezét. Ezután – vagyis lényegében 2021. január 1-jétől – már semmilyen (biztonsági) frissítést nem készítenek hozzá, a felhasználókat pedig arra biztatják, hogy mielőbb töröljék a segédprogramot a gépükről.

Az Adobe azt is közölte, leszedik a honlapjukról az összes korábbi Flash-verziót, és blokkolják az ilyen tartalmak megjelenítését.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.