Tech hvg.hu 2020. június. 11. 12:03

Hallgassa meg, mennyire jól működik: a felesleges hangokat kiszűrő funkció kerül a Google Meetbe

A Google által április óta fejlesztett zajszűrő funkció megakadályozza, hogy a felhasználó hangján kívül más, környezeti hangok is bekerüljenek a Meet-beszélgetésekbe.

Akik használtak már hangalapú csevegőprogramot, biztosan tapasztalták, milyen kényelmetlen tud lenni, ha a háttérben valaki zajt kelt valamivel. Például azzal, hogy porszívózik, mosogat, esetleg javít valamit. Ennek a problémának az elhárítása vezényelte a Google mérnökeit, hogy megalkossanak egy funkciót, amellyel eltávolíthatók a zavaró hangok a hívásokból.

A VentureBeat híre szerint a cég Meet nevű programjába került zajszűrő mögött mesterséges intelligencia is dolgozik: kiszűri/eltávolítja a beszélgetésekbe behallatszó, zavaró hangokat is, valós időben.

A Google hangsúlyozza, hogy a háttérben fülelő gép az elhangzottakat meg sem próbálja értelmezni, nem figyel a jelentéstartalomra.

A keresőcég arra is kiképezte fejlesztését, hogy ha kell, a háttérben játszó gyermekek hangját is kiszorítsa a felvételből. A zajszűrés viszont csak a beszélő oldaláról kapcsolható be – arra nincs lehetőség, hogy a csörgő/zörgő háttérben beszélő egyén hangját feljavítsa a másik partner, mert zavarónak találja, ami a túloldalról jön.

A Google fokozatosan élesíti újdonságát, amely egyelőre a termék G Suite előfizetői számára lesz elérhető. A Meet videohívó normál változata a többség számára viszont már most is használható, mi több, ingyen.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Nyusztay Máté 2025. május. 11. 19:30

Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Vártuk, mégsem sejtettük, hogy ennyire drámai lesz, amikor a Trump-Musk-dodzsem ámokfutása eléri az amerikai űrkutatást is. Az egy dolog, hogy megtizedelnék a NASA-t, kukáznák a középtávú holdprogramot, a Nemzetközi Űrállomást, továbbá az egyetlen űrhajót, amit a NASA végre ki tudott izzadni – csakhogy félő, hogy ezzel gyakorlatilag átpasszolják az USA űrbeli dominanciáját Kínának.