Tech hvg.hu 2020. június. 03. 19:33

8 GB RAM került bele, erősebb lett a Raspberry Pi 4 miniszámítógép

A napokban frissült a Raspberry Pi miniszámítógép negyedik generációs modellje. Bár az eszköz drágább is lett, még így is bőven a kiváló ár-érték arányú számítógépek közé tartozik.

Tavaly júniusban mutatkozott be a Raspberry Pi új verziója, amiről a tesztek alapján gyorsan kiderült, minőségi eszközt tett le az asztalra a gyártó, amelybe 4 GB RAM került. A minap piacra dobott új verzióban viszont már 8 GB van.

A megnövelt memóriaméret miatt az árcéduláján is nagyobb összeg szerepel, mint a 4 GB-tal szerelt változatén, de még azzal együtt is bőven a megfizethető kategóriába tartozik a gép, hogy ez a legdrágább kivitel.

Raspberry Pi Foundation

A fejlesztők 75 dollárt kérnek érte, ami 23 ezer forintnak felel meg. Ez Magyarországon az adókkal együtt 32 ezer forintos árat jelent, ami már azért magasabb a Raspberry Pi miniszámítógépek esetében megszokottnál, de valószínűleg nem lövünk mellé, ha azt írjuk, egy 8 GB RAM-mal szerelt számítógépért ez még mindig nem nevezhető soknak.

Természetesen a nagyobb memória nem jelenti azt, hogy az eszköz fizikai mérete változott volna, így továbbra is egy tenyérnyi készülékről beszélhetünk. A felhasználók viszont megérzik majd a különbséget, ugyanis olyan feladatokat is elvégezhetnek vele, amelyeknek valamivel nagyobb memóriaigényük van. Ilyen lehet például egy videó streamelése.

A memórián kívül más specifikáció nem változott. Hogy ez mit takar, azt korábban ebben a cikkünkben írtuk meg.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. május. 04. 19:30

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Bizonyos körökben a #metoo mozgalom javított a női alkotók helyzetén, közben azonban olyan politikai elit ül a fejünkön, ahol feleségek esnek át vak komondorokon, és a kiindulópont még mindig az, hogy férfinak lenni felsőbbrendű helyzet – mondja Radnay Csilla színésznő. Miért mindennapi társa a halál gondolata, és mikor érzett akkora kiégést, hogy csaknem elhagyta a pályát? Mit kezd szakmája megosztottságával? Erről is beszélgettünk a színésznővel a nemrég bemutatott, Védőháló című darab kapcsán, amely egy öngyilkosság történetét dolgozza fel.