Tech hvg.hu 2020. május. 19. 16:10

Végre itt a frissítés a Google mobilos keresőjéhez, segít növelni az üzemidőt

Napokon belül minden felhasználó megkapja a mobilos Google alkalmazás frissítését, amelyben már benne van a sötét mód.

Az elmúlt időszakban a Google több szolgáltatásában is elérhetővé tette a sötét módot. Legutóbb néhány napja érkezett meg a mobilos Gmailbe (nemcsak az androidos eszközök, de az iPhone-ok tulajdonosai számára is), márciusban pedig a Play áruházba tettek egy gombot, amivel a felhasználókra bízzák a döntést, ki hogyan szeretne benne böngészni.

A Google most egy újabb szolgáltatásában tette elérhetővé a sötét módot: a mobilos kereső appban. Ennek köszönhetően már nemcsak a "hagyományos" fehér/világos háttérrel láthatjuk majd az alkalamzásban végzett keresés találatait, hanem az akkumulátort (és a szemünket is) kímélő fekete/sötéttel egyaránt.

Az újdonságot tartalmazó frissítést már kiadták a fejlesztők, így legkésőbb néhány napon belül mindenkinek meg kell majd kapnia azt. A Google közlése szerint az Android 10-et, valamint az iOS 13-at és iOS 12-t futtató telefonokon automatikusan a rendszer beállításához igazítja majd a kinézetet az app, de a felhasználók arra is lehetőséget kapnak, hogy kedvük szerint ki-be kapcsolják azt.

Ha máskor is tudni szeretne a Google újításairól, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Kult Csatlós Hanna 2020. október. 31. 20:00

Feminista volt vagy nőgyűlölő? 100 éves lenne Helmut Newton

A legnagyobb színésznőket vette rá, hogy levetkőzzenek neki, és az ő meztelen modelljeit közölte először divatmagazin. Helmut Newton a náci Németországból menekült el, majd a 20. század második felének legkeresettebb fotográfusává vált. Provokatív, a női testet tárgyként kezelő stílusa miatt már életében nőgyűlölettel vádolták, miközben ő azzal védekezett, hogy csupán az emancipáció előtt tiszteleg. Mit üzennek ma, a MeToo idején a képei?