Tech MTI 2020. február. 21. 10:03

Felfedezte a NASA, hogy a Jupiter légkörének 0,25 százaléka víz

A Jupiter légkörének 0,25 százalékát víz alkotja – közölte a NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory.

Az amerikai űrkutatási hivatal Juno nevű missziójának információi az első arra utaló adatok, hogy a gázóriás vízben "bővelkedik". A NASA 1995-ös Galileo missziója még arra jutott, hogy a Jupiter szélsőségesen száraz lehet a Naphoz képest. Az új eredmények szerint azonban legalább háromszor annyi víz van a légkörében, mint a Napéban – az összehasonlítás alapját nem a folyékony víz jelenti, hanem alkotóelemeinek, az oxigénnek és hidrogénnek a jelenléte.

A csillagászok évtizedek óta igyekeznek meghatározni a Jupiter légkörében található víz pontos mennyiségét, ez az információ ugyanis a Naprendszer kialakulására vonatkozó adatkirakós kritikus, ám hiányzó darabja.

NASA/JPL-Caltech/SwRI/MSSS/Kevin M. Gill

A Jupiter valószínűleg az első kialakuló bolygó lehetett, így vélhetően a legtöbb olyan gázt és port tartalmazza, amely nem olvadt be a Napba. Az égitest kialakulására vonatkozó főbb elméletek a bolygó által magába foglalt víz mennyiségén alapulnak. A vízbőség fontos tényező a Jupiter időjárása és belső szerkezete szempontjából is.

A Voyager és más űrhajók is észleltek már villámlást a Jupiteren, ez az alapvetően nedvesség előidézte jelenség egyértelműen víz jelenlétére utal. A légkör pontos víztartalmát azonban továbbra sem sikerült megállapítani.

A Juno kutatócsapata az űrhajó által akkor gyűjtött adatokat elemezte, amikor nyolcszor elrepült a Jupiter mellett. "Éppen amikor arra gondolunk, milyen sok dologra rájöttünk már, a Jupiter emlékeztet arra, milyen sokat kell még tanulnunk" – mondta Scott Bolton, a misszió munkatársa, a San Antonió-i Délnyugati Kutatóintézet vezető kutatója, utalva arra, hogy a Galileo 1995-ben tízszer kevesebb vizet talált, mint most a Juno. A jelenség hátterében valószínűleg az áll, hogy a Galileo éppen egy különösen száraz területről gyűjtött mintát.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.