Egy ideje már hallani a Samsung Galaxy Home okoshangszóró kisebb változatáról, azonban arról eddig nem voltak információk, mikor kerülhet piacra ez az eszköz. Most viszont rövid időre felkerültek adatok róla a koreai Samsung weboldalára, és bár ezek azóta eltűntek, az élelmesebb szerkesztők lementették az információkat.
Jó pár részlet felkerült a Samsung Galaxy Home Mini nevű okoshangszóróról a koreai Samsung weboldalára, és bár gyorsan le is szedték ezeket az információkat, voltak, akik észrevették és le is mentették ezeket.
A nyilvánosságra került infók között február 12-i megjelenési dátum szerepelt, ami logikusnak tűnhet, miután a Samsung február 11-én tartja Unpacked nevű eseményét. Várható tehát, hogy a Galaxy S20-család és a Galaxy Z Flip összehajtható telefon mellett a Galaxy Home Minit is bejelentik. Ezt támasztja alá az is, hogy a múlt hónapban, a CES 2020 eseményen a Samsung fogyasztói elektronikai üzletágának vezérigazgatója, Hyunsuk Kim is utalt arra, hogy a terméket 2020 elején hozzák forgalomba. A Samsung egyébként már tavaly augusztusban elindította a mesterségesintelligencia-alapú hangszóró bétatesztelési programját.
Bár az eredeti blogbejegyzéshez már nem lehet hozzáférni, az Android Police azonban megőrzött pár fontos részletet. Ahogyan azt sejteni lehetett, a Bixby és két beépített, a távolabbról érkező beszédet is felismerő mikrofon segítségével lehet kezelni a különböző eszközöket, üzeneteket lehet küldeni és fogadni az okostelefon csatlakoztatása nélkül. Külső érzékelőkhöz csatlakoztatva a Galaxy Home Mini érzékelheti a vészhelyzeteket és figyelmeztetheti a felhasználót. A Galaxy Home Mini hangszóróként is használható majd, az AKG 5W hangszórók 360 fokos surround hangzást kínálnak.
A hangszórót először Dél-Koreában árulják majd, nagyjából 25 ezer forintnak megfelelő áron, de hamarosan megérkezik a nemzetközi piacokra is.
Ha máskor is tudni szeretne a Samsung újdonságairól, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.