Tech hvg.hu 2020. január. 13. 14:03

Szigorodott a TikTok szabálykönyve, több mindent betiltottak

Az elmúlt egy évben több kritika is érte a kínai ByteDance által üzemeltetett TikTok nevű szolgáltatást azért, mert nem tűnik eléggé biztonságosnak. Most a szabályrendszer átdolgozásával igyekszik ezen változtatni a vállalat.

Nemrég kiderült például, hogy az Iszlám Állam is nagy erőkkel képviselteti magát a TikTokon, Indiában pedig azért tiltották be, mert pornót terjesztettek rajta a felhasználók. Mindez oda vezetett, hogy a TikTok az év elején egy igen komoly frissítést hajtott végre a felhasználási feltételein. Az új szabályozástól azt remélik, korhatártól függetlenül mindenki számára barátságosabb hely lesz a platform.

Az egyik változás, hogy míg a TikTok korábban csak a kiskorúakról készült szexuális tartalmú anyagok közzétételét tiltotta meg a felhasználók számára, most már azokat is, amelyekben valamilyen más bűncselekmény látható. Ennek értelmében tilos lesz olyan videókat feltölteni, amelyekben a gyerek(ek)

  • alkoholos italt,
  • kábítószert vagy
  • dohányterméket

fogyaszt(anak) vagy birtokol(nak). A Wired szerint ezzel búcsút is lehet mondani azoknak a videóknak, amelyekben a gyerekek például a Juul nevű cég elektromos cigarettájával láthatók. Emellett annak sem ad teret a ByteDance, hogy a platformon fegyverek vagy azok összeszereléséhez készült útmutató videók jelenjenek meg.

A felhasználói feltételekben most már a gyűlöletbeszédről is külön szó esik. Ennek értelmében a jövőben nem tűrik meg a platformon a faji és vallási megkülönböztetést, de a nemzeti hovatartozással vagy a betegségekkel kapcsolatos támadásoktól is igyekeznek majd mindenkit megvédeni.

Ez utóbbi kijelentés egyébként annak fényében érdekes, hogy a cég épp december elején tiltott le egy fiatal lányt azután, hogy a kínai átnevelőtáborokról beszélt. Aztán pedig egy igen átlátszó indokkal függesztették fel a büntetését.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.