Állj mellénk! Legyél pártoló tag!
Bedöglött a vízmelegítő, elmaradt a laposföld-hívő rakétakilövése
Tech hvg.hu 2019. augusztus. 13. 10:33

Bedöglött a vízmelegítő, elmaradt a laposföld-hívő rakétakilövése

Mike Hughes 1500 méteres magasságra szeretett volna eljutni hétfőn, hogy bebizonyítsa, a Föld lapos. A kilövést azonban újra el kellett halasztani.

Az amerikai Mike Hughes élete nemcsak játék és mese. Ő az, aki házilag barkácsolt, gőzzel meghajtott rakétát épít, hogy azzal emelkedjen a magasba, majd bebizonyítsa, hogy a Föld lapos. (Illetve legújabb elképzelése szerint frizbi alakja van, de ebbe most ne menjünk bele.) A 62 éves gépkocsivezető több sikertelen start után 2018 márciusában 571 méter magasra jutott, most azonban még ennél is többre vágyik:

1500 méteres magasságig szállna fel.

Mindez azonban a jelek szerint egyelőre csak álom marad: eredetileg vasárnap indult volna útnak, majd a kilövést hétfőre halasztották. A Space.com beszámolója szerint azonban újabb csúszás történt, így a hétfői start is elmaradt, mert

elromlott a gőz képzéséhez szükséges, használtan vásárolt vízmelegítő.

Valószínűleg ez volt az első csúszás oka is, a szerkezetet pedig azóta nem sikerült megjavítani. A 325 dollárért (kb. 95 ezer forint) vásárolt készülék Hughesék szerint nem tudta a vizet 200 Celsius-fokra melegíteni, így repülni sem lehetett volna a szerkezettel – emiatt pedig elhalasztották a startot. Az indulás újabb dátumát már ki is tűzték: augusztus 17-én szállna fel a rakéta.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.