Egy amerikai kórház egy titkos megállapodás keretében hatmillió dollárt fizetett a Holdra lépett első ember, Neil Armstrong családjának. A kórház azt akarta megelőzni, hogy nyilvánosságra azok a vádak, melyek szerint az űrhajós egy műtét során, vagy után elkövetett orvosi műhiba miatt halt meg. A kifizetés ellenére a kórház kitart amellett, hogy megfelelően kezelte a 2012-ben elhunyt asztronautát.
A hatmillióból a legtöbbet, 5,2 milliót Armstrong két fia kapott, de jutott belőle az űrhajós testvéreinek és hat unokájának is. Az Ohio államban most közzétett 2014-es iratok szerint az özvegy, Carol nem kapott a pénzből. Armstrong két fia, Mark és Rick szerint az ohiói Mercy Health-Fairfield kórház nem megfelelően látta el apjukat, s ezért vesztette életét az ötven évvel ezelőtti történelmi Hold-utazás főszereplője. A dokumentumokból az is kiderült, hogy a kórház kitartott amellett, hogy megfelelő ellátást nyújtott, ám meg akarta előzni, hogy az intézmény rossz színben tűnjön fel.
[Ezt olvasta már? A magyarok nem kis része szerint azért kamu a holdra szállás, mert az ember nem élhet túl egy ilyen utat]
Maureen Richmond, a kórház szóvivője nem árult el részleteket a megállapodásról, csak annyit közölt, hogy az iratok napvilágra kerülése a kórház és a család számára is kellemetlen, mert az érdekeltek magánügyként kívánták kezelni az ügyet. Carol Armstrong annyit mondott a The New York Times című lapnak, hogy ugyan részt vett a megállapodás kidolgozásában, ám ő nem részesült a pénzből.
A The Guardian című brit lap beszámolója szerint Neil Armstrong 2012 augusztusában került kórházba egy bypass műtét miatt, s ugyan az operáció sikeres volt, halálos kimenetelű komplikációk léptek fel a beavatkozás után. A kórház végül tíz családtagnak, valamint az ügyvédeknek fizetett, utóbbiak 160 ezer dollárt kaptak. Armstrong 82 évet élt.
Ha már holdra szállás: egy tudományos újságíró olyan részletekről számol be a művelettel kapcsolatos új könyvében, melyek sokáig titkosítva voltak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.