Tech hvg.hu 2019. július. 16. 10:33

Ez a mobil kapja meg elsőként a Qualcomm új csúcsprocesszorát

Az Asus július 23-án mutatja be az új készülékét, amibe a jelenlegi legerősebb Qualcomm-erőforrást pakolják.

Miután a Qualcomm az olcsó okostelefonokba való processzorral rukkolt elő, a csúcsmobilok számára is előállt egy chippel. A Snapdragon 855+ lényegében a cég eddigi legerősebb processzora, amit a virtuális- és a kiterjesztett valóság-eszközök mellett kifejezetten gamer telefonokba szán.

A bejelentés után csak annyit lehetett tudni, hogy az első ilyen mobil már 2019 végén megérkezik, most viszont az is kiderült, melyik oksotelefon kapja meg elsőként az új lapkát:

az Asus ROG Phone II.

Ráadásul a bejelentésre ennél jóval hamarabb kerül sor, egész konkrétan egy hét múlva, július 23-án.

Ilyen (volt) a tavalyi Asus ROG Phone.
Asus

A GSMArena beszámolója szerint az Asus egy évvel ezelőtt mutatta be a ROG Phone-t, amellyel a cég belépett a gamer telefonok piacára, és aminél erősebb androidos telefont nem igazán lehetett találni.

Az akkori készülékbe a Snapdragon 845-ös processzor került, így a mostani változat még az előzőnél is erősebb lesz. A Qualcomm szerint a jelenlegi csúcsprocesszort jelentő Snapdragon 855-höz képest az újdonságban az Ardeno 640-es GPU 15 százalékkal jobb teljesítményt nyújt, miközben a Kryo 485 processzor 2,96 GHz-en ketyeg – szemben a korábbi 2,84 GHz-es sebességgel.

Hogy mennyibe kerül majd – mármint az Asus ROG Phone 2 –, azt egyelőre nem tudni.

Ha nem szeretne lemaradni az Asus ROG Phone II érkezéséről a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.