Tech hvg.hu 2019. július. 11. 13:33

Úgy tűnik, lesz egy új kapcsoló a Windows 10-ben, bár elsőre őrültségnek tűnhet

Ahogy telefonunkat, úgy a windowsos számítógépünket is védhetjük a jelszóval. A Microsoft azonban úgy gondolja, erre nem feltétlenül van szükség, ha biztonságosabb megoldások is léteznek.

A Microsoft egyik évtizedes gyakorlata, hogy minden Windows-verzióban lehetővé teszi a jelszó általi védelmet. Ebben nincs semmi különös, ugyanilyen megoldás a telefonok esetében is létezik, a cél pedig ott is ugyanaz: titkos karakterek mögé rakni az adatokat.

A Microsoft nemrég azonban úgy döntött, szakít a régóta tartó hagyománnyal, és egy Windows 10-hez tartozó előzetesét (a 18936-os verziójú kiadásról van szó) jelszómentessé teszi. Mindez kissé ijesztőnek tűnhet, ám a fejlesztés valójában fontos szándékkal történik: segítségével a felhasználók lehetőséget kapnak, hogy másfajta azonosítási megoldásokra térjenek át, mint például

  • az arcfelismerés,
  • a PIN-kód,
  • vagy az ujjlenyomat.
Microsoft

A Microsoft azzal érvel, hogy a hagyományos kódsor kevésbé biztonságos, mint a fent említettek, az újabb fajta védelmeket ráadásul kényelmesebb, és néha gyorsabb is használni. A jelszómentesség egyébként nem kényszerszerű funkció, egy képernyőkép szerint a Microsoft csupán lehetőséget ad rá, hogy a felhasználók kikapcsolják, ha úgy ítélik meg, semmi szükségük rá.

A jelszómentes azonosítás egyelőre csak az új Windows 10 előzetesben létezik, de használni nem mindenki tudja. Mindez egy dolgot sugall: a Microsoft erősen kísérleti projektként foglalkozik vele, vagyis közel sem biztos, hogy meg is valósul. Először jöjjenek vissza a tesztek eredményei.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Dobszay jános, Gergely Márton, Riba István 2025. május. 10. 07:00

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

Töméntelen pénzt költött már a propaganda Magyar Péter-ellenes kampányokra – látható eredmény nélkül. A korábban más politikusokkal szemben végigvitt lejáratási technikák ezúttal nem működnek, ezzel azonban még korántsem ürült ki Orbán Viktor eszköztára, kérdés, hogy meddig kész elmenni. Közben a Tisza visszalő: most éppen azt teregette ki, hogy a békepártiságát évek óta sulykoló Fidesz már 2023-ban „átállt a háború felé vezető út nulladik fázisára.”