Fél éve még csak prototípusként létezett, mostanra viszont megkapta végső formáját az IKEA és a Sonos közös fejlesztésű, "többfunkciós" bútordarabja.
Tavaly nyáron egy igazi meglepetéssel állt elő az IKEA: az egyik vezető hangtechnikai cég, a Sonos közreműködésével olyan hangszórót fejlesztettek, ami egyben egy polc is. A prototípust 2018 júniusában lehetett először látni, mostanra pedig úgy tűnik, sikerült véglegesíteni az eszközt.
Az IKEA eredetileg április 9-én mutatta volna be a különleges hangszóróját, ehelyett viszont már most lerántotta róla a leplet. A Symfonisk dizájnján a jelek szerint nem sokat változtattak: használhatjuk éjjeliszekrényként, vagy akár könyvtámaszként is a polcon.
Hogy pontosan mennyibe kerül majd, azt egyelőre még nem lehet tudni. Annyit korábban már elárultak, hogy "megfizethető árú" hangszórót szeretnének piacra dobni. Összehasonlításként: a Sonos legolcsóbb ilyen eszköze 149 dollárba (kb. 42 ezer forint) kerül.
A Symfonisk augusztustól válik elérhetővé.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.