Napokon belül bemutatja P30-as mobiljait a Huawei. A közelgő eseményre egy beszédes videóval hangol a kínai vállalat.
Azt eddig is tudtuk, hogy a Huawei P30-as telefonjai a széria minden korábbi darabjánál nagyobbat szólhatnak, de ezt most már egy hivatalos videó is igazolni (vagy legalábbis megerősíteni) látszik.
A felvételen egyrészt ismét a fotózási képességeket hangsúlyozza a Huawei, köztük a szuperzoomra is képes kamerarendszert, amellyel úgy tűnik, a még nagyon távoli dolgokat is lefotózhatjuk majd. A videóban ezt ismét a Hold egy részletével illusztrálja a vállalat. Az eddig nem volt ismert, most azonban kiderült, hogy a Huawei P for Photography szlogennel hirdeti az új telefont, ami megint csak a kamera erősségére hívja fel a figyelmet.
A másik érdekesség a hangszóróval (vagy a mélynyomóval) kapcsolatos, illetve annak teljesítményével. Utóbbi a jelek szerint lényegesen jobb hangzást biztosít majd, és valószínűleg sokkal jobb minőségben, mint a korábbi modellekében lévő.
A szemfüles nézők még egy izgalmas dolgot kiszúrhatnak a videóban: rögtön az elején, a hatodik másodpercnél háromdimenziós buborékok láthatók, ami sokak szerint a fürgébb, és egyben biztonságosabb arcazonosítást hirdeti.
Az új szériát március 26-án, Párizsban mutatja be a Huawei, de a mobilokat többen állítólag már használják, és az idei MWC-n is feltűnt egy.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.