Tech hvg.hu 2019. február. 28. 17:03

Csinált egy monitort a Lenovo, amit a laptopja mellé, a táskába is rakhat, annyira könnyű

Olyan képernyőt mutatott be a Lenovo, amellyel szinte bárhol másodlagos munkafelülethez juthat használója, az eszköz ugyanis klasszikus áramforrás nélkül is üzemel, ráadásul pehelykönnyű.

Akik számítógépen dolgoznak, jól tudják, mennyire nagy segítség lehet egy extra monitor. A Lenovo ezt továbbgondolva – és kicsit merészet álmodva – olyan eszközt fejlesztett, amellyel utazáskor sem kell lemondani erről.

Lenovo

A barcelonai MWC-n bemutatott panel érdekességei közé tartozik, hogy a hozzá csatlakoztatott laptopról üzemel. A kiegészítőt (a bal és jobb oldalán elhelyezett) USB-C portokon segítségével lehet rákötni a számítógépre, és ezzel máris üzembe helyeztük. A gyártó persze rendes adaptert is ad mellé, ha valaki klasszikus módon működtetné. De persze nem csak ezek miatt érdekes.

A 14 colos ThinkVision M14 fejlesztésénél mindvégig a hordozhatóságot tartotta szem előtt a Lenovo, és ennek megfelelően is alakították ki. Összecsukható, tok védi, akkumulátort viszont ne is keressen benne a tulajdonosa, az ugyanis jó okkal maradt ki: részben ennek köszönhető, hogy az eszköz alig több fél kilónál. Ez persze továbbra sem a legjobb súlyhatár a hordozhatóság szempontjából, de kétségkívül előnyös. Főleg, hogy a hasonló méretben kapható (LCD) megjelenítők súlya akár 3-3,5 kiló is lehet.

Az Európába idén júniusban érkező panelért 70 ezer forintnak megfelelő dollárt kér a gyártó. Nem olcsó, de ezért az összegért cserébe meglepően jó képminőség, Full HD felbontás jár.

Az MWC 2019 mobilos szakkiállítás további friss híreit itt találja. Ha nem szeretne lemaradni az újabbakról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. május. 04. 19:30

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Bizonyos körökben a #metoo mozgalom javított a női alkotók helyzetén, közben azonban olyan politikai elit ül a fejünkön, ahol feleségek esnek át vak komondorokon, és a kiindulópont még mindig az, hogy férfinak lenni felsőbbrendű helyzet – mondja Radnay Csilla színésznő. Miért mindennapi társa a halál gondolata, és mikor érzett akkora kiégést, hogy csaknem elhagyta a pályát? Mit kezd szakmája megosztottságával? Erről is beszélgettünk a színésznővel a nemrég bemutatott, Védőháló című darab kapcsán, amely egy öngyilkosság történetét dolgozza fel.