Tech hvg.hu 2019. január. 29. 09:03

Érdekes telefonképernyővel jönne ki az Oppo, egy ikonba csomagolnák a kamerát

Egy érdekes szabadalmi kérvényt nyújtott be nemrég a kínai Oppo nevű cég, ami egy ügyes húzással tüntetné el a felhasználó elől a kijelző kameralyukát.

Az iPhone X megjelenése óta a mobilgyártók egyértelműen azon dolgoznak, hogy az okostelefon kijelzője minél nagyobb arányban foglalja el az előlapot. A legtöbb esetben ezt a belógó szenzorsziget kicsinyítésével oldják meg, de van már olyan készülék is, ami egy teljesen új megközelítésben tartalmazza a szelfikamerát.

A Samsung egy harmadik megoldást vezetett be az Infinity O névre keresztelt kijelzővel. Ez gyakorlatilag egy (vagy több optika esetében egy nagyobb), a kijelzőbe épített kameralyukat jelent, ami már jóval kevésbé tűnik zavarónak, mint a notch. A dél-koreai cég technológiája a decemberben bemutatott Galaxy A8-ban debütált először, de levette azt a Huawei és a Honor is. A kínai Oppo szintén így képzeli el a jövőben a mobiljait, de tettek bele egy csavart is.

LetsGoDigital

A LetsGoDigital vette észre azokat a terveket, amelyeket a Szellemi Tulajdon Világszervezetéhez (World Intellectual Property Office, WIPO) adott be a cég. A tervek szerint a kameralyukhoz a kameraalkalmazás ikonját illesztenék, így szerintük sokkal kevésbé zavaró annak megjelenése. A leírás szerint az ikon akkor is a helyén maradna, ha jobbra-balra lapozunk a kijelzőn.

LetsGoDigital

Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a mobilt kötelező lesz majd így használni. Akit zavar ez a megoldás, az akár ki is kapcsolhatja az ikon megjelenítését, ez esetben pedig ugyanúgy láthatjuk a kameralyukat, mint eddig.

Érdekes megoldásnak ígérkezik, kíváncsian várjuk, mi lesz belőle.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.