Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Igazi mohikánok már, mégis kipusztíthatlannak tűnnek a telefonfülkék. Pedig volt idő, mikor erővel próbáltak meg fellépni ellenük a szolgáltatók. A mobilos és az okosmobilos korszak robbanását is túlélő állomásokat a következő 100 év várható fejlesztései se nagyon fenyegetik.
Országszerte nagyjából hétezer telefonfülke van szolgálatban még most is, és bár használatuk drasztikusan lecsökkent az első mobiltelefonok megjelenése óta, többségükről a mai napig indítanak hívásokat – annak ellenére, hogy videocsevegésre (is) bőven alkalmas okostelefonokkal van tele a piac, és egyre közelebb kerülünk az újabb kommunikációs vívmány, az 5G korához.
Nem hátrahagyott darabokról van szó, uniós szabály alapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ugyanis törvényben kötelezi az úgynevezett egyetemes szolgáltatókat, hogy minden háromezer fő alatti településen legyen legalább egy telefonállomás. A nagyobbakban ennél is több van, Budapesten például 600 utcai készülék működik.
Váci utcai csoda
Az első nyilvános telefonfülkék 90 évvel ezelőtt, 1928 decemberében kezdték meg működésüket a fővárosi Váci utca elején. Valóságos szenzációnak számítottak, ami még úgy is érthető, hogy ma már egyre jobb kamerával és kijelzővel felszerelt mobilok közül választhatunk. A vasvázzal ellátott, üvegezett építményeket külön áramforrásra kötötték, a temető közelében felállítottaknak pedig egységes, sötét árnyalatot választottak, hogy ne zavarják meg a gyászt.
Természetesen már az első fülkék használata is pénzbe került, kezdetben 20 fillért kértek kértek egy beszélgetésért. Ahogy drágult a telefonálás, technikai problémák is gyakrabban jelentkeztek: több érmét kellett ugyanis bedobni a készülékbe, de nem mindegyik fért bele rendesen, és a tartályokat is egyre gyakrabban kellett üríteni. Ebben az időben kezdett el terjedni a magyar nyelvben mára meggyökeresedett, „leesett a tantusz” kifejezés. Eredete a híváshoz megvásárolható érméből, a tantuszból származott. A későbbi készülékek ugyanis sokáig csak ezzel működtek, így minimalizálták az érmés műszaki gondokat. Ha a bedobás utáni, jellegzetes hang pedig eljutott a kezelőhöz (vagyis a tantusz beleesett/leesett a perselybe), kapcsolták a másik oldalt. A tantuszokat 1969-től vonta ki a forgalomból a posta.
35 centi
Az első készülékek kihelyezésekor azt is kőbe vésték, hogy a fülkéket szigorúan 35 centiméterre a járdaszegélytől lehet csak elhelyezni. Előírás volt az is, hogy mindegyikben legyen egy írópolc, ha a telefonálónak valamit fel kell jegyezni. Szabályhoz kötötték az előfizetők nevét tartalmazó telefonkönyv meglétét, továbbá a legfontosabb hívószámokat, köztük a rendőrség, a tűzoltók és a mentők elérhetőségét is mutató táblát. Az MK55 névre hallgató, 110 volt egyenárammal működő előrefizetős rendszerű készülékeket a magyar Standard Villamossági Rt. tervezte és gyártotta.
A telefonfülkék néhány év alatt gombamód megszaporodtak, a harmincas évek elején voltak olyan esztendők, amikor csak Budapesten 200-200 újabb készüléket helyeztek üzembe. A második világháború bombázásai és utcai harcai alatt azonban sok használhatatlanságig rongálódott. Az újjászületést 1946-hoz köthetjük, akkor kötötték be ugyanis az első, zöld-sárga színverziójú fülkét, amelyből aztán sok ezer új darabot kapcsoltak be a fővárosban. A kilencvenes évek végére annyira népszerűek lettek, hogy egy fülkében havonta átlagosan 10 órányi beszélgetés zajlott.
Menőség
A fülkéből való csevegés a mobilkorszak indulásával kezdett hanyatlani, pedig eleinte elképesztő jövőt jósoltak neki. A nyilvános telefonállomások ráadásul világszerte egy izgő-mozgó város legfontosabb jelképévé váltak, és a maguk különös kulturális értéke is megvolt. A 2002-es amerikai akciófilm, a Colin Farrell főszereplésével készült A fülke nem véletlenül játszódott egy hétköznapi telefonbódéban. Ahogy az 1991-es Terminátor 2 vagy a Mátrix jól ismert jeleneteibe sem forgatókönyvírói baki nyomán kerültek telefonfülkék: egyszerűen menő volt onnan beszélni, legalább annyira, mint hajdanán walkmanen vagy discmanen zenét hallgatni.
A hanyatlás előbb-utóbb persze bekövetkezett, ugyanis az első rádiótelefonok rendelkeztek azzal a képességgel, amellyel a fülkék képtelenek voltak versenyezni: míg az államosokhoz télen is le kellett menni, a mobilt otthon, a lakás bármely pontján lehetett (és lehet most is) használni, ülve, fekve, állva, ahogy tetszik. Később megpróbálták őket vozóbbá tenni azzal, hogy magától záródó ajtót és éjszakai világítást is kaptak, de az egyre jobban érződő helyzeten ezek sem tudtak segíteni.
A fülkékre egyre rosszabb üzletként tekintő szolgáltatók néhány országban egységes fellépésével próbáltak nyomást gyakorolni a törvényhozókra, hogy eltüntessék a kabinokat. Lengyelországban a jól ismert Orange volt az egyik leghangosabb tiltakozó, amely a telefonfülkék megszüntetését követelte, mert úgy látták, a mobilkorszakban már semmi szükség rájuk.
Bécs és a kíméletes megoldás
A szomszédunkban, Bécsben is lejárt a fülkék ideje, de ott legalább kíméletesebb, a folytonosságot szem előtt tartó módszert igyekeztek bevetni lecserélésükre és a felszabadult hely kitöltésére: 2016-ban csokiautomatához hasonló, telefonos „szekrényeket” helyeztek üzembe a város hat metróállomásán, melyeket a megvásárolható snackek helyett kártyafüggetlen mobilkészülékekkel töltöttek fel.
Az automaták ugyanúgy néznek ki, és működnek is, azzal a különbséggel, hogy kóla helyett telefont adnak ki, ha az ember bedobja a szükséges összeget. Az ötletgazda szerint a fejlesztés elsősorban az átutazókat segíti, hiszen viszonylag kevés pénzért lehet mobiltelefonhoz jutni (nagyjából 30 euróba kerül egy alapvető tudással bíró készülék), ráadásul semmilyen szerződést nem kell kötni.
Az automaták annyira jól sikerültek, hogy később telefonos kiegészítőkkel is felszerelték, így néhány euróért cserébe külső akkumulátort, headsetet, sőt szelfibotot, de a konnektort átalakító töltőfejet is kapni, ha valakinek épp arra volna szüksége. Utóbbi kettő egyébként, ami nagyon megy, de annyira, hogy naponta fel kell tölteni a készleteket. A MobiNil cég már az első darabok üzembe helyezésekor nagy álmokat dédelgetett, amelyek a sikert látva csak merészebbek lettek: további 30-at szeretnének belőlük kihelyezni, de nem kizárt, hogy idővel az összes metróállomást beborítják velük.
1 óra (se)
A Magyar Telekom egy éve 5855 nyilvános telefonállomásról számolt be, melyek 90 százaléka most is fülkében, vagyis köztéren található. A többi főleg közlekedési csomópontokban, kórházakban és bevásárlóközpontokban működik. Míg azonban néhány évtizede hosszú órákon át tartó beszélgetésre is használták őket, ez az idő ma már alig havi 1 órára tehető. Az Invitel 1238 fülkét tart fenn (a Digihez való beolvadástól függetlenül is), ők azonban csak érmes készülékeket működtetnek, de ezeket euróval is lehet használni.
A nyilvános állomásokról indított hívások száma évről évre csökken, ezzel szemben a nagyobb városokban kihelyezett készülékek továbbra is jól működnek – legalábbis, ha azt nézzük, hogy a kisebb településeken ma már inkább a segélyhívó funkcióját töltik be. Számok említése nélkül a szolgáltatók korábban azt mondták, a havonta átlagos 1 óra használat alig fedezi a fülkék fenntartási kiadásait.
Azonban mindezek ellenére sem valószínű, hogy a telefonfülkék az elkövetkező 10-15 évben megszűnnének. Már csak az említett segélyhívó funkció miatt sem, de ott van a szolgáltatókra vonatkozó törvényi kötelezettség is. Márpedig, ha az nem módosul, könnyen lehet, hogy a következő 90 évben sem fognak eltűnni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
