Tech hvg.hu 2018. december. 20. 10:03

Hát, ez bejött: Steve Jobs már 2008-ban megjósolta, mekkorát szól majd az App Store

Az Apple alkalmazásboltja még 2008-ban indult el, akkor sokan nem reméltek tőle semmit. De indítói már az elején sejtették, hogy nagyot szól majd az újdonság.

Az Apple számára az idei év nemcsak az új iPhone-ok, az új iPad vagy épp az új MacBook Air bemutatásáról szólt, hanem egy szép kerek évfordulóról is. A cég ugyanis 2008-ban, vagyis éppen 10 évvel ezelőtt indította útjára az App Store-t, hogy a felhasználók alkalmazásokat tötlsenek le az iPhone-jaikra. És bár pontosan tudjuk, hová fejlődött ez a dolog, érdekes azt látni, hogyan vélekedett az alkalmazásokról akkor Steve Jobs.

Az Apple vezérével a The Wall Street Journal újságírója készített interjút akkor, amikor egy hónapos lett az App Store. Az anyagból kiderül, a CEO-t teljesen beszippantotta az Apple új szolgáltatása. Az interjúban kihangsúlyozta, számítógép nélkül, közvetlenül kerülhetnek a mobilokra a programok és a különböző tartalmak.

Az első hónapban 1500 alkalmazás került fel az App Store-ba, a cég pedig 21 millió dollárt fizetett a fejlesztőknek. Mostanra már 2 milliónál tart a számláló, a fejlesztők pedig összesen 100 milliárd dollárt kaptak az üzletből.

Jobs már akkor is azt mondta, hogy az emberek nagyon rákattannak majd az appokra. Ezt támasztotta alá az is, hogy az első hónapban 60 milliószor telepítették az alkalmazásokat. Emellett felismerte, hogy a jövő az ingyenesen letölthető alkalmazásokban, nem a fizetős szolgáltatásokban rejlik. Emellett mivel a legtöbb letöltött app játék volt, úgy vélte, legyőzik a kézi konzolokat. Az interjúban pedig kiemelte: az App Store nagyon nagyot fog szólni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés