Tech hvg.hu 2018. december. 12. 18:33

Olyan grafikus erőt pakol az Intel a 2019-es processzorokba, hogy nem lesz szükség plusz videokártyára

Az Intel ígérete szerint a processzorokba integrált grafikus chip számítási kapacitása 2019-ben átlépi az 1 teraflopot.

Igencsak meghajtotta az év végét az Intel, szerdán ugyanis a cég több újdonsággal is előrukkolt. Ezek közül az egyik egy egész iparágat meghatározó forradalmi bejelentés volt, amely szerint már képesek 3D-felépítésű processzorokat is gyártani, sőt 2019 második felében jön is majd az első ilyen. Az Intel azonban mást is előhúzott a kalapból.

A cég fejlesztői szerint a jövőre érkező, 11. generációs integrált grafikus chipje nem kevesebb, mint 1 teraflopos számítási kapacitást pakol majd bele a gépbe. Mindez azt jelenti, hogy sok számítógépes játékot lehet majd játszani anélkül, hogy drága videokártyára kellene költeni.

Hogy megértsük, ez mit jelent a gyakorlatban, ahhoz érdemes körülnézni a piacon. Az Xbox One X-ben például egy 6 terafopos GPU van, a PlayStation 4 pedig 4,2 teraflopos teljesítményre képes. Az első eszköz pedig, ami képes volt átlépni a terafopos határt, az AMD HD4800 GPU-ja volt. Az Intel szerint a 11. generáció épp dupla olyan erős lesz, mint a 9. generációs volt.

Az integrált grafikus chip a tervek szerint egy 10nm-es gyártási technológiával készülő processzorra kerülhet rá. Az erősebb chip azonban még nem jelenti azt, hogy az Intel nem fejleszti tovább a saját dedikált videokártyáját, az a cég szerint 2020-ban kerülhet majd piacra.

Mindezek mellett a fejlesztők beszéltek a jövőre érkező processzorarchitektúráról is. A megoldás a Sunny Cove nevet viseli, és a szerverekhez készített Xeon mellett a Core-okban is elérhető lesz. Az ígéretek szerint nemcsak gyorsabb és hatékonyabb lesz, de az eddiginél több feladatot tud majd párhuzamosan elvégezni. A részleteket a jövő májusi Computexen tudhatjuk majd meg.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.