Tech hvg.hu 2018. december. 05. 09:03

Elon Musk szerint chipet kell ültetni mindenki agyába, hogy összekapcsolódjunk a mesterséges intelligenciával

Elon Musk továbbra is úgy látja, már csak idő kérdése, hogy a mesterséges intelligencia legyőzze az embert. Szerinte az lehet a megoldás, ha előremenekülünk.

Az HBO-nak készült interjúban Musk úgy fogalmazott, ahhoz hogy a szerény képességű emberi agy képes legyen "legyőzni" a mesterséges intelligenciát, eggyé kell válnia vele. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy valamilyen szimbiózist kellene kialakítani a gép és az emberi agy között, ami szerinte demokratizálná az intelligenciát. Korábban kiderült, Musk úgy gondolja, hogy különben az emberek a világ felesleges, haszontalan tényezőivé válnak majd a gépek számára, mihelyst elterjed a mesterséges intelligencia.

Mindezt a gyakorlatban úgy lehetne megoldani, ha az emberek fejébe egy apró chipet ültetnének. A chip rengeteg apró vezetéken keresztül kapcsolódna az agyhoz, létrehozva egy elektron-neuron interfészt. Ha ez sikerülne, az emberi agy gyakorlatilag egy háttértárrá válna. A végeredmény pedig hiperokossá tenné az illetőt.

A dolognak egy másik előnye is lenne: a cégek és a kormányok nem monopolizálhatnák az információt. A chip segítségével létrejött szuperokos embereknek pedig nem kellene félniük a demenciától, és javítaná az emlékezőképességet is.

[Elon Musk: "70 százalék, hogy a Marsa költözök"]

Musk úgy látja, az elkerülhetetlen, hogy jelenlegi formájában az emberi tudást legyőzze a gépi, ez csak azon múlik, mikor jön egy jobb algoritmus. Ez pedig oda vezethet, hogy az ember épp úgy háttérbe szorul, mintha egy nálunk erősebb főemlős jelenne meg, és szorítana ki bennünket a saját életterünkből.

Elon Musk mindezt olyannyira komolyan gondolja, hogy korábban már céget is alapított az agy-számítógép interfész megalkotására.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.