Tech hvg.hu 2018. november. 23. 14:03

Nem találja az androidos mobilját? A Google hamarosan azt is megmondja, melyik szobában felejtette

Az Android 9.0-s verziója mostantól támogatja azt a wifi-szabványt, ami segít egy épületen belül is precízen megmondani, hol van a keresett okostelefon.

Aki veszítette már el az androidos mobilját – akár csak úgy, hogy nem találta meg azt néhány órán keresztül –, az valószínűleg ismeri a Google Készülékkereső (Find My Device) nevű alkalmazását, vagy a vonatkozó netes szolgáltatását. A lényege, hogy ha eltűnik a készülék, akkor a segítségével a Google Térképen megnézhetjük a(z utolsó ismert) pozícióját. Most ezt fejlesztette tovább a Google.

Arra eddig is volt lehetőség, hogy egy épületen belül is megmutassa nekünk a Google, hol van a készülékünk ez azonban csak azoknál az épületeknél működött, amelynek a tervrajzát a Google Térkép is látta, illetve a belső terét is sikerült feltérképezni. Ilyenek például a stadionok, repülőterek, kórházak.

Az Ars Technika beszámolója szerint a Google most egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy akár egy otthonunkban elveszett készülékről is pontos pozíciót kapjunk. Az Android 9.0-s verziója mostantól támogatja a 802.11mc wifi-szabványt (Wi-Fi Round Trip Time (RTT)), amely lehetővé teszi, hogy tűpontosan mutassa nekünk a rendszer, hol van a lakáson belül az androidos eszközünk.

Ehhez az kell, hogy egy olyan routerünk legyen, ami szintén Wi-Fi RTT-kmpatibilis, ilyet azonban a hétköznapi felhasználók egyelőre nem tudnak venni. A Google azt ígérte, az év végéig a saját mesh routerei már támogatni fogják a funkció használatát.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.