A Lego által kínált készletek többsége alapvetően a gyerekeknek való, de közismert tény, hogy a "nagyobb gyerekek" is szívesen legóznak. Most nekik, a felnőtteknek állt elő valamivel a játékvállalat.
Attól, mert termékeik többségével a kisebb korosztályt célozza a Lego, egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy a felnőttek nem szeretnek játszani vele. Ezt bizonyítja az a projekt is, amely során 85 ezer kockát felhasználva építette meg valaki az Apple Park legós mását. (Az illetőnek csak a művészneve ismert, de nem hinnénk, hogy egy gyerek munkájáról lenne szó.)
Ezt a fajta érdeklődést a dán vállalat is érzékeli, ezért is vágott bele egy teljesen új termékkategória megvalósításába, amely a Lego Forma nevet kapta. Ez is a legózás jól ismert élményére épít, azzal a különbséggel, hogy ezek alkotások egy fokkal komolyabbnak tűnnek, már csak azért is, mert mozgó mechanikus szerkezetekről van szó:
A Lego a közösségi tőkegyűjtésre használatos Indiegogón indította el a projektet. Ők persze nem igazán tőkét szeretnének gyűjteni a gyártáshoz, inkább az érdeklődést mérik fel ilyen módon.
Az első szett – valószínűleg több is lesz – a víz alatti élővilágra koncentrál és négy különböző, összeszerelésük után akár a polcon is elhelyezhető modellből áll. A halak mindegyikéhez külön skineket, azaz "köntöst" lehet vásárolni, darabonként 15 dollárért (4100 forintért). A nagyjából 300 összerakható elemből álló modellek 45 dollárba (kb. 12 300 forintba) kerülnek. Csomag is van, most akciósan 85 dollárért szerezhető be az alap Koi modell, hozzá három "bőrrel". Ez átváltva 23 ezer forintra jön ki.
Hazai szemmel nézve nem túl szerencsés, hogy legalábbis az Indiegogóról csak az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság területére lehet rendelni az új Lego Forma-szetteket. Remélhetőleg minél hamarabb feltűnnek majd a (hazai) boltokban is.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.