Tech hvg.hu 2018. július. 24. 17:03

Igaz, amit pletykáltak: lesz egy nagy változás az elődhöz képest a Galaxy Note9-ben

Amiről korábban csak híresztelések voltak, az megerősítést nyert: egy olyan változás jön a Galaxy Note9-cel, amit nagyon kedvezően értékelnek majd a felhasználók.

Még áprilisban rebesgették, hogy egy nagyon fontos Note-jellemzőn változtathat a Samsung: az augusztusban érkező csúcstelefont a korábbinál jóval erősebb akkuval szerelhetik fel. Amíg a Galaxy Note8-ba 3300 mAh-s akkumulátor került, addig a Note9 mintegy 21 százalékkal erősebb, 4000 mAh-s akkut kaphat, ami komoly többletet jelenthet a hálózatfüggetlen működési időben.

S bár a korai kiszivárogtatásokkal nem árt csínján bánni, most, nagyjából két héttel a hivatalos bemutatkozás előtt úgy tűnik, pontosan voltak a tavaszi értesülések.

Slashleaks

A brazil Nemzeti Távközlési Ügynökség (ANATEL) egyik dokumentuma szerint a Galaxy Note9-nek valóban 4000 mAh-s akkumulátora lesz, azaz meglesz a húszszázalékos teljesítménynövekedés. Igaz, jegyzi meg a Phone Arena, ebből sokat elvehet a Bluetooth-képes S Pen, de persze erre is van megoldás: ki kell kapcsolni a Bluetootht.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.