Tech hvg.hu 2018. május. 28. 08:03

Észrevette? Jött egy nagyon hasznos kis funkció a Gmailbe

Többé nem szükséges emlékeztetőt beállítani, hogy egy fontos levélre válaszoljunk, ez a kis apróság mostantól alapvető része a Gmailnek. A funkció már Androidon is működik.

Akik gyakran e-maileznek, bizonyára velük is előfordult már, hogy halaszthatatlan dolguk miatt emlékeztetőt kellett beállítaniuk, nehogy elfelejtsenek reagálni az adott levélben írtakra. A Google is felismerte ezt, ezért egy apró, de igen hatásos funkcióval bővítette sok szempontból megújult levelezőjét.

Használatához csupán meg kell nyitnunk a Gmail hagyományos, webes felületét, és a beérkező levelek jobb szélén máris felbukkan a narancssárga színnel jelzett újdonság. Erről van szó:

hvg.hu

Mint a kiírás is sugallja, a rendszer automatikusan emlékeztet majd, ha úgy érzékeli, még nem válaszoltak egy általunk küldött levélre, vagy fordítva, mi nem reagáltunk valamely nekünk címzett e-mailre. Előbbi esetben az Újra ír neki?, míg utóbbinál a Válaszol rá? kérdés fog felbukkanni a levél sávjának jobb szélén, az elküldés, illetve érkezés napra pontos idejével együtt.

A Google közben a levelező androidos változatánál is elkezdte bekapcsolni a funkciót. Mi két különböző készüléken is ellenőriztük, de egyelőre egyiknél sem jelent meg. Valószínűleg a szokásosnál is fokozatosabban teszik elérhetővé, így néhány napot még biztosan várni kell, mire mindenkinél használható lesz. Az újdonságot egyébként nem kötelező jelleggel erőlteti a felhasználókra a Google, ha valaki nem kíván vele élni, a beállítások között kikapcsolhatja.

GSMArena

Az iOS-verzióbeli hasonló jóságról egyelőre nincs hír, de szólni fogunk, ha ott is megjelent.

Ha máskor is tudni szeretne a Gmail új funkcióiról dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.