Tech hvg.hu 2018. május. 19. 10:13

Megépítették a világ legkisebb drónját, rajta miniatűr napelemekkel

A csupán 0,08 grammos RoboFly-t propellerek helyett szárnyak emelik a magasba, az áramellátást pedig a rászerelt napelemekkel oldja meg.

Ha a drónokról beszélünk, ugyanaz a dolog jut mindenki eszébe: egy négy (vagy annál több) propelleres repülő eszköz, ami elférhet a tenyerünkben, de lehet ipari méretű is. Pedig a drón nemcsak ezeket az eszközöket jelenti, hanem azokat a miniatűr robotbogarakat is, amelyeket a kutatók évek óta fejlesztenek – és most sikert értek el a területen.

A The Economist beszámolója szerint nemrég végre sikerrel vette első repülését a világ legkönnyebb robotbogara, a RoboFly, amely ráadásul vezetékek nélkül hozta össze mindezt. A Washingtoni Egyetem kutatóinak ehhez három problémát kellett leküzdeniük.

Washingtoni Egyetem

Az egyik, hogy a hagyományos drónokkal ellentétben a miniatűr méretnél a legkevésbé sem hatékony a hagyományos megoldás, vagyis nem lehet rotorokat és propellereket használni. A másik fejtörést az okozta a kutatóknak, hogy a motoroknak és a drónt működtető áramkörnek kellőképpen könnyűnek kell lennie ahhoz, hogy a levegőbe tudjon emelkedni a szerkezet. A szakembereknek emellett az áramellátást is meg kellett oldaniuk, ugyanis még a legjobb akkumulátorok is túl nehezek a feladathoz. Egy gramm zsírban például 20-szor annyi energiát lehet tárolni, mint egy egygrammos akkumulátorban.

A kutatóknak végül sikerült egy alig 0,08 grammos robotot készíteniük, amit propellerek helyett másodpercenként 120-at verő szárnyakkal szereltek fel. Emellett elhagyták a hagyományos motorokat is, aminek helyét piezoelektromos kerámia vette át – ez működteti a szárnyakat. A készülék áramellátását egy vékony kábellel oldották meg, amely arra is alkalmas volt, hogy vezeték nélküli módon adatokat fogadjon azoktól az eszközöktől, amelyek túl nehezek ahhoz, hogy a drónra szereljék őket.

A kutatóknak sikerült az áramellátást is megoldaniuk: egy 0,08 grammos napelemet szereltek a RoboFly-ra, amit lézerrel céloztak meg, így az elektromos árammal látta el a repülő robotbogarat.

Washingtoni Egyetem

A szakembereknek most már csak azt kell megoldaniuk, hogy a lézerrel képesek legyenek követni a napelemet, különbben elfogy az áram és lezuhan a drón.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Ingatlan Mészáros Márton Balázs 2024. december. 03. 14:20

Felháborított sok ingatlanközvetítőt, hogy értékelni lehet őket a legnagyobb hazai platformon

Nem felhőtlen az ingatlanközvetítők öröme, miután a legnagyobb hazai ingatlankereskedelmi platform, az Ingatlan.com értékelési rendszert vezetett be. A kritikusok szerint nem konzultáltak velük a bevezetés előtt, az értékelésekkel pedig könnyű visszaélni. Az oldal azonban úgy látja, hogy az új funkcióval átláthatóbbá válik a jelenleg vadnyugati körülmények között működő hazai ingatlanpiac.