A Giant Magellan Telescope a világ legnagyobb földi teleszkópja lesz, ami 10-szer élesebb képet ad majd, mint a sokszor óriási szolgálatot tevő Hubble-űrtávcső. A címnek azonban nem örülhet sokáig.
Nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt időszak elképesztően izgalmas volt a csillagászat és a tudomány számára. 2016 februárjában sikerült észlelni a gravitációs hullámokat, aminek létezését Einstein megjósolta, a múlt hónapban pedig olyan felfedezést tettek, ami sok mindent megváltoztathat a tudományban. Volna azonban itt még valami.
A brazil, koreai és amerikai szakemberek évek óta dolgoznak a Giant Magellan Telescope-on, azaz a GMT-n, ami (nevéből is adódóan) nem az az otthoni, erkélyre kitehető fajta. A GMT ugyanis a világ legnagyobb teleszkópja: hét darab, egyenként 8,2 méter átmérőjű tükörrel szerelik fel, amely fénygyűjtő felülete összességében egy 24,3 méter átmérőjű tükörnek felel meg – ami összesen 368 négyzetméternyi területet fed majd le.
A több milliárd dollárba kerülő eszköz 10-szer élesebb képet ad majd, mint a Hubble-űrteleszkóp – valamikor 2023 környékén, amikor a tervek szerint üzembe helyezik. Az első tükröt szeptember 20-án indították útnak Chilébe, a Carnegie Intézet Las Campanas obszervatóriumába.
Patrick McCarthy, a GMT Organization alelnöke szerint a a teleszkóppal olyan dolgokat is felfedezhetnek majd a világűrrel kapcsolatban, ami eddig rejtve maradt a tudomány előtt – számolt be róla az Engadget. A szakember szerint a teleszkóp segítségével az eddigieknél sokkal jobban megfigyelhetjük a távoli csillagok körül keringő, Föld-szerű bolygókat (azok összetételét, földrajzát, hogy van-e rajta víz), ami végül segít megválaszolni a legnagyobb kérdést: egyedül vagyunk az univerzumban?
Az összeszerelés azért is tart ilyen sokáig (eredetileg 2021-ben üzemelték volna be a teleszkópot), mert a tükrök elkészítése hosszú éveket vesz igénybe. A lencsék csiszolását számítógép vezérli, aminek tűpontosnak kell lennie ahhoz, hogy később a teleszkóp is megfelelően működjön.
Dr. Robert Shelton, a GMT Organization elnöke szerint ha elkészül, komoly szolgálatot tehet majd az eszköz a következő 50 évben. A GMT a látható és az infravörös-tartományhoz közeli frekvenciájú fényt figyeli majd, ám a jelenleg használatban lévő teleszkópoknál sokkal precízebb lesz. Az eszköz például lézerek segítségével tompítja majd a légkör által okozott fénytorzítást – pont úgy, hogy a zajszűrő működik a fülhallgatóban.
A GMT ugyanakkor sokáig nem örülhet a "világ legnagyobb teleszkópja" címnek, a tervek szerint ugyanis 2024-re készül el az európai Extremely Large Telescope, ami 978 négyzetméteres lesz.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.