Tudományos áttörést értek el a dél-afrikai Wits Egyetem kutatói, akiknek úgy tűnik, sikerült létrehozniuk a közvetlen agy-internet kapcsolatot. Kísérletük eredménye komoly lökést adhat a hasonló projekteknek, melyek sikerére nagy szüksége lehet az emberiségnek.
Az agy kifejezés angol megfelelője után Brainternet néven fut az a johannesburgi projekt, melynek vezetői közölték: sikerült kidolgozniuk egy megoldást arra, hogy valós időben, közvetlenül összekapcsolják az emberi agyat az internettel. A Wits Egyetem tájékoztatása szerint az általuk létrehozott rendszerben az agy olyan szerepet kap, mint egy internetképes készülékeket összekötő csomópont.
A dél-afrikai egyetem kutatói egy, az alany fejére csatlakoztatott Emotiv EEG készülékkel “vették” az EEG-jeleket, majd egy ilyen projektekhez is kiváló, olcsó Raspberry Pi számítógépre továbbították azokat, amely az élő közvetítésekhez hasonlóan streamelte az adatsort egy API-n, vagyis a programok közötti átjárást biztosító alkalmazásprogramozási interfészen keresztül egy weboldalra. Az oldalon bárki élőben követhette a kísérleti alany agyának aktivitásait. De persze ez még csak az egyik oldal.
A projektet irányító tudós, Adam Pantanowitz szerint a Brainternet egy új mérföldkő az agy-számítógép interfészek történetében.
Hiány van olyan adatokból, amelyek megmutaták, hogyan működik és dolgoz fel információkat az emberi agy. A Brainternet célja, hogy segítse saját agyunk és mások agyának megértését. Az agytevékenység folyamatos monitorozása által teszi ezt, illetve némi interaktivitást is lehetővé tesz.
Panowitz azt is mondta: mindez csak a kezdet, alig-alig használták még ki a projektben rejlő lehetőségeket. A kutatócsoport jelenleg azon dolgozik, hogy interaktívabbá váljon a dolog: jelenleg ugyanis van lehetőség az agy stimulálására, de csak olyan apróság tekintetében, mint például egy kézmozgás előidézése.
A szakemberek szerint határozott céljuk, hogy a weboldal, vagyis az internet egyre inkább ne csak élőben mutassa az ember agyi aktivitását, hanem kétirányú legyen a kapcsolat, vagyis az internetről is juthasson minél több információ közvetlen kapcsolaton át az agyba.
Hasonló megoldásokon már mások is dolgoznak. A PayPalt, a SpaceX-et és a Teslát is sikerre vivő üzletember-gondolkodó Elon Musk szerint szükség is van a mostanihoz hasonló fontos lépésekre: valamilyen nagy sávszélességet biztosító adatátviteli interfészre lesz szükségünk, az segíthet létrehozni a szimbiózist az emberi és a gépi intelligencia között – különben az emberek a világ felesleges, haszontalan tényezőivé válnak majd a gépek számára, mihelyst elterjed a mesterséges intelligencia. Musk ezt olyannyira komolyan gondolja, hogy jelenlegi tervei szerint az emberi agyat a gépekkel összakapcsoló eszközt már 2021-ben piacra dobhatják.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.