Tech hvg.hu 2017. július. 22. 17:00

Nem tízmilliós kérdés: melyik most a világ legnyereségesebb vállalata?

Nem túlzás azt mondani, kapásból a legtöbben azt a céget neveznék meg a világ legnagyobb nyereségét termelőjének, aki valójában is az. Annak ellenére rengeteg a profitja, hogy nem ő termeli a legnagyobb bevételt. Megjelent a Fortune 500 lista a világ legnagyobb árbevételű és leginkább jövedelmező vállalatairól.

A Fortune egyik legfrissebb listáján, amelyik nyereség szempontjából állítja sorrendbe a vállalatokat, cseppet sem meglepő módon az Apple áll az élen, 2016-ban 45,7 milliárd dollár profitot zsebelhettek be Cupertinóban.

Egy másik listán viszont, amelyik a teljes bevételt mutatja, az Apple már csak a kilencedik, az első hely a Walmarté, 485,8 milliárd dollárral, ebből „csak” 13,6 milliárd a profit, ami még a harmada sincs az Apple nyereségének. Persze ez érthető, ha az Apple-eszközök csillagászati árára gondolunk, amit viszont azért fogadnak el a felhasználók, mert tudják, tényleg minden szempontból első osztályú terméket kapnak a pénzükért.

Fortune 500

Annyiban érdekes még az Apple első helye a nyereséges mutató globális, tehát a világ egészére vonatkozó listán, hogy az éves profitja 14,4 százalékkal kevesebb lett 2015-höz képest. És még egy érdekesség: 1995-ben, a bevételt illetően, az almás cég a 422. volt a Fortune listáján.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?