Tech MTI 2017. június. 02. 11:53

Kiderült, mi okozta a British Airways nagy leállását, és hát ezt most alig hisszük el

Egy karbantartó munkás rányomott egy olyan gombra, amelyikre nem kellett volna – a The Times értesülése szerint ez okozhatta a múlt hétvégén a British Airways globális informatikai rendszerének teljes összeomlását, amely napokig elhúzódó súlyos fennakadásokat okozott a légitársaság forgalmában.

Egy alvállalkozó cég karbantartást végzett a BA londoni adatforgalmi központjában a Heathrow repülőtér mellett, és az egyik alkalmazott egyszerűen kikapcsolta a szünetmentes áramforrást, amely a normál hálózati áramellátás mellett a vészhelyzeti tartalékot biztosító akkumulátorokkal, illetve a dízelgenerátorral is összeköttetésben volt –  a The Times című brit napilap által idézett vállalati források szerint ez okozhatta a légitársaság informatikai rendszerének globális akadozását, illetve leállását a hétvégén.

A laphoz eljutott egy belső email, amelyben a BA információtechnológiai részlegének vezetője arról tájékozatja kollégáit, hogy a szünetmentes áramforrás visszakapcsolása is szakszerűtlenül történt, és ez fizikai károsodást okozott az informatikai rendszerben.

700 járatot töröltek

A számítógépes hálózat kiesése elsősorban a BA két legnagyobb londoni bázisrepülőterén, Heathrow-n és Gatwicken okozott súlyos fennakadást. A hiba azonban a BA teljes, globális informatikai hálózatát érintette, ezért sok külföldi repülőtéren is leálltak a British Airways járatai, és a május végi hagyományos háromnapos hosszú hétvégén becslések szerint 75 ezren rekedtek a légikikötőkben. Heathrow-n és Gatwicken összesen hétszáz járatot kellett törölni, köztük a British Airways több budapesti járatát is.

Alex Cruz, a British Airways vezérigazgatója már szombat este, a Twitter üzenőportálon megjelent videóüzenetében közölte, hogy a hiba elhárításán dolgozó szakértők szerint az informatikai rendszer összeomlásának közvetlen oka áramellátási probléma lehetett. Cruz azonban akkor még nem részletezte, hogy ez az áramellátási gond hol jelentkezett, és a BA részéről hivatalosan azóta sem közölték a rendszer összeomlásának okát.

Iparági becslések szerint a háromnapos felfordulás miatt a légitársaság 150 millió font (55 milliárd forint) kártérítés kifizetésére kényszerülhet az utasoknak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.