Meghackelte a Németh Szilárd által alapított, váratlanul tetemes mennyiségű közpénzhez jutó alapítvány honlapját az Anonymus hackercsoport.
Melyik alapítvány az az alapítvány? |
Cikkünk megjelenését követően, kedden Németh Szilárd egy tévéinterjúban ugyanakkor tisztázta, hogy a Csepel SC Alapítványhoz neki „semmi köze”, a hekkerek „elnézték, melyik ajtón kell bekopogni”. A nagy múltú csepeli alapítvány kuratóriumában Németh valóban nem található meg, ő ugyanis a Csepelre tervezett Magyar Birkózó Akadémiát létrehozó Magyar Birkózó Akadémia Alapítványnak az alapítója. Utóbbi az a szervezet, amely a kezdeti százmilliós nagyságrendből 2 milliárdos beruházássá duzzadt akadémiai csarnoképítés miatt került előtérbe. |
A Csepel Sport Club Alapítvány akkor került a figyelem középpontjába, amikor múlt héten kiderült, hogy a Németh Szilárd által alapított szervezet viszi tovább a csepeli birkózócsarnok építését. Az 500 milliósnak indult, jelenleg 2 milliárd forintnál tartó kormányzati beruházásnak az alapítványi pénzességen túl annyi köze van Németh Szilárdnak, hogy egyrészt csepeli polgármester volt, másrészt a birkózószövetség elnöke. Minden egy kézben ér tehát össze. Minden meg a pénz is.
Ezt nem nézte jó szemmel az Anonymus hackercsoport, ezért aztán vasárnap feltörték a Csepel SC Alapítvány honlapját – szúrta ki a 24.hu. A szervezet alaphelyzetben sem túl szép weboldala vasárnap így nézett ki.
Igen, az ott kicsiben Németh Szilárd. Ránagyítva már a hackerek üzenete is kiolvasható.
És persze ott van a hackercsoport szokásos jelmondata is.
We are Legion. We do not forgive. We do not forget. Expect us.
Az Anonymous hackelte meg nemrég az Origo cikkeit és hozzászólásait is.