Tech hvg.hu 2017. március. 20. 19:01

Régóta várt újítás jött a Chrome-ba, amiért ön is hálás lesz

Régóta adós a Google azokkal a frissítésekkel, melyek visszafogják a rengeteg ember által szívesen használt, ugyanakkor igen sok erőforrást igénylő Chrome böngésző éhségét. Most léptek egyet az ügyben.

A napokban kiadott 57-es verziószámot viselő Chrome-böngészőbe egy újfajta lapkezelési technológiát építettek be. Ennek lényege, hogy a háttérben futó (vagyis épp nem aktív) oldalak átlagosan a processzor 1 százalékát használhatják erőforrásként, ami annyit tesz, hogy jóval kevesebb energiába kerül ezeket a lapokat “nyitva tartani”.

Ha egy lap 10 másodperce fut a háttérben, a böngészőbe épített algoritmus automatikusan korlátozni fogja a működését. Ez Google bejelentése szerint azonban ez alól kivételt képeznek azok az oldalak, ahol például valamilyen audiotartalom található (például, ha YouTube-on hallgatunk zenét), vagy ha valamilyen valós idejű kommunikációhoz való szolgáltatást (például WebRTC) használunk.

hvg.hu

A fejlesztők szerint az új lapkezelésnek köszönhetően összességében 25 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak majd a háttérben futó lapok, ennek köszönhetően pedig a laptop akkumulátora is lassabban merül majd le.

A Chrome 57 ezekben napokban minden felhasználó gépére települ. A frissítés általában a háttérben történik, amikor valaki bezárja és újból megnyitja a böngészőjét. Aki azonban már huzamosabb ideje nem zárta be böngészőjét, annál előfordulhat, hogy egy Chrome bezárás és megnyitás szükséges ahhoz, hogy az új verzió felkerüljön a gépére. Hogy milyen verzió van a gépén, azt (értelemszerűen Chrome böngészőben) ide kattintva nézheti meg.

A Google hosszú távú terve, hogy a háttérben lévő lapok működését “felfüggessze” a böngésző. Ezt az asztali gépeken 2020-ra szeretnék elérni a fejlesztők, de mobilokon már valamikor idén megoldják.

Ha máskor is tudni szeretne a Chrome újításairól, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.