Tech hvg.hu 2017. január. 30. 17:00

Azonnal válaszolt a Google a Trump-féle beutazási tilalomra

A világ nagy részét felháborította a frissen megválasztott amerikai elnök rendelete, amelyben amellett, hogy felfüggesztette a szíriai menekültek befogadását, legalább 90 napra megtiltotta hat másik muszlim ország állampolgárainak beutazását az Egyesült Államokba. A Google azonnal válaszolt e lépésre.

A Google, történetének legnagyobb kríziskampánya keretében, 4 millió dolláros sürgősségi bevándorlási alapot hoz létre, hogy segítse azokat a munkavállalókat, akiket érint Donald Trump új bevándorlási rendelete – írta a USA Today.

Az összeg felét a Google fizeti, a másik felét az alkalmazottak adományaiból akarják összegyűjteni, illetve még a Google-vezetők külön is hozzájárulhatnak az alaphoz. A Google-nél aggódnak a rendelet következményei miatt, amelyek elválasztják a Google-dolgozókat a családjuktól, megakadályozzák, hogy nagy tehetségek érkezzenek a keresőóriáshoz.

A Google-kampányról a cég vezérigazgatója, Sundar Pichai számolt be egy üzenetben, éppen egy nappal az után, hogy élesen bírálta a rendelkezést, tekintettel arra, hogy legalább 187 alkalmazottjukat érinti. Egyébként az Uber is lépett, ők egy hárommillió dolláros jogvédő alapot hoztak létre, amely segít eligazodni a megváltozott bevándorlási kérdésekben. Az Airbnb pedig szabad lakásokat ajánlott fel a menekülteknek.

hvg360 Nyusztay Máté 2025. május. 11. 19:30

Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Vártuk, mégsem sejtettük, hogy ennyire drámai lesz, amikor a Trump-Musk-dodzsem ámokfutása eléri az amerikai űrkutatást is. Az egy dolog, hogy megtizedelnék a NASA-t, kukáznák a középtávú holdprogramot, a Nemzetközi Űrállomást, továbbá az egyetlen űrhajót, amit a NASA végre ki tudott izzadni – csakhogy félő, hogy ezzel gyakorlatilag átpasszolják az USA űrbeli dominanciáját Kínának.