Korábban a hónap közepére ígérte a Samsung, hogy a nyilvánosság elé tárja a Note7-ügyben folytatott nyomozása eredményét. Pár napot ugyan csúsznak, de most már tényleg csak párat kell aludnunk addig, amíg megtudjuk az igazságot.
Pont kerülhet az ügy végére, véget érhetnek a találgatások a Galaxy Note7-ek robbanásával kapcsolatban. A Korea Times értesülése szerint ugyanis immár hivatalos, hogy jövő hétfőn, január 23-án tárja majd a dél-koreai cég a világ elé a robbanások okát.
A Galaxy Note7 esete a Samsung történetének talán legnagyobb kudarca. A cég kénytelen volt az amúgy remek csúcstelefon minden egyes darabját visszahívni, miután túl veszélyes volt a használatuk. A Samsung akkor nem adott hivatalos magyarázatot, de azt jelezte, komoly vizsgálatot folytat az ügyben.
Az eredményekről az okostelefon divízió feje, Koh Dong-jin fog beszámolni, „világosan rámutatva arra, mi okozta a gondot”. A Samsungnál nagyon bíznak abban, hogy ez segíteni fog a cég iránti bizalom visszanyerésében. És erre szükség is lesz, hiszen a Galaxy S8 késik (állítólag csak áprilisban mutatják be), viszont a vetélytársak, többek között az LG, már tűkön ülve várják a februári MWC-t, hogy ott új csúcsmodelleket villantsanak.