Immár teljesen hivatalos az új Nokiák érkezésének időpontja. A közlés mellé egy sejtelmes megjegyzést is írt a gyártó.
Tűkön ülve figyeli a világ, a nagy windowsos szakítás után miként tér vissza a piacra a világ egykor legnépszerűbb mobiljait gyártó cége, a Nokia. A finnek nemrég már hivatalosan is megmutatták, milyen lesz az első új generációs készülék, a Nokia 6, néhány nappal később pedig egy kémfotón már láthattuk a legolcsóbb mobiljukat is. Arról viszont eddig csak találgatások folytak, mikor jön majd a nagy bemutató.
Most kiderült, a visszatérést február 26-ra tervezik, vagyis egy nappal az előtt rántják le a leplet a készülék(ek)ről, hogy kezdetét venné a barcelonai Mobile World Congress. A Nokia a Facebook-oldalán jelentette be a dátumot, emellé pedig még egy érdekes dolgot. A finnek további bejelentéseket ígértek.
A GSMArena szerint ezek közül az egyik az lehet, hogy az androidos Nokia 6-ot Kínán kívül is lehet majd rendelni (a készüléket egyelőre csak a távol-keleti országban lehet előrendelni), emellett azonban a többi készülékről is ekkor beszélhetnek majd – az egyik jó eséllyel a tegnap kiszivárgott, nagyágyúnak ígérkező Nokia 8 lesz. A GSMArena szerint 6-7 új telefon jöhet még idén, vagyis a már két ismert típus mellett tényleg lesz még miről beszélnie a cégnek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.