Ha hihetünk a pletykáknak, két igazi csemegével készül a jövő évi Galaxy-bemutatóra a Samsung. Az egyik a kijelző mérete, a másik viszont még egy ennél is izgalmasabb dolog.
Úgy tűnik, továbbra is komoly rés tátong a Samsung pajzsán, legalább is ami a Galaxy S8-ról szóló pletykákat illeti. Bár a cég igyekszik meggátolni, hogy bármi is kiszivárogjon a készülékről, a jelek szerint ez nem igazán sikerül nekik. Legutóbb például arról került ki egy infó, hogy olyan jellemzővel érkezhet majd a csúcsmobil, amiről idén csak álmodtunk, de ezen kívül is van néhány dolog, amit sokan tudni vélnek a készülékekről – ezeket itt olvashatja el. Most újabb két fontos részletről kezdtek pletykálni.
A GSMArena dék-koreai forrásokra hivatkozva azt írja, a két érkező csúcsmobil közül a Galaxy S8 5 colos kijelzőt kap majd, pontosan akkorát, mint amivel az S7-et szerelték fel. A pletykák szerint a készüléket egy Galaxy S8 társaságában mutathatják be, ami viszont 6 colos AMOLED-kijelzőt kap majd. Mindez azért is érdekes, mert a Galaxy Note7 például 5,7 colos kijelzővel készült el, amihez S Pen is járt.
Apropó S Pen: a Sammobile szerint a két készülék közül a Galaxy S8 ceruzát kaphat majd. Ez utóbbi esetében viszont inkább az a verzió tűnik elképzelhetőnek, hogy a nagyobbik változatot, vagyis az S8 Plust szereljék fel S Pennel, vagy legalább is azt is, ne csak a kisebb készüléket.
Akárhogy is, a Note-sorozat kedvelőinek akár rossz hír is lehetne az S Pen felbukkanása, mert félő, hogy a Note7 után a Samsung esetleg megszűnteti ezt a típust, a dél-koreai cég viszont elvileg 2017-re már ígéri a Note8-at.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.