A nemzetközi népszerűségi sorrendtől némileg eltérő képet mutatnak a hazai számítógép- és okostelefon-eladások – derül ki az IDC piackutató legfrissebb adataiból.
Az idei harmadik negyedévet, azaz a július és szeptember közti eladásokat mutató adatok szerint három hónap alatt 126 ezer számítógép fogyott Magyarországon. Ez igen jelentős, 10 százalékos visszaesés 2015 hasonló időszakához képest – állapítja meg a HWSW. Az IDC adatait idéző szakoldal szerint a gyártók sorrendjét a Lenovo vezeti, majd az Asus, a HP, az Acer és a Dell következik. A nagy hiányzó az Apple, amely a globális pc-piacon már bőven top 5-ös részesedéssel bír, itthon azonban nem fért fel a listára.
Mobiltelefonból már jóval több fogyott, három hónap alatt egészen konkrétan 774 ezer darab, melyből 572 ezer okostelefon volt. A HWSW azt írja: hazai piacvezető nem túl meglepő módon a Samsung, az viszont már jóval meglepőbb, hogy a legnagyobbat a nemzetközi mezőnyben hátrébb botorkáló Alcatel követi. A harmadik helyet szintén kínaiak, a Huawei szerezte meg, a top 5-be pedig az Apple és a Lenovo fért be. A szakoldal emlékeztet: az itthon hagyományosan erős Sony immár kicsúszott a listáról, úgy tűnik, hogy a japánok kivonulása a belépő és középső szegmensből erősen éreztette hatását a hazai, viszonylag árérzékeny piacon.
Táblagépből 85 ezer fogyott itthon az idei év harmadik negyedévében, a gyártók közül a Samsung, Lenovo, Huawei, Alcatel és az Apple a legnépszerűbb.