A Természetvédelmi Világszövetség szomorú hírrel szolgált: a zsiráfok száma olyan mértékben csökken, hogy fel kellett venniük a kihalás által fenyegetett állatok listájára.
Kicsiként a zsiráf a világ talán legaranyosabb állata, a gyerekek egyik kedvence az állatkertekben. Persze nem csak ezért nagyon szomorú hír, amit a Természetvédelmi Világszövetség jelentett be: Vörös Listájára, vagyis a kihalás által fenyegetett állatok listájára került közel száz madár mellett a zsiráf is.
Az elmúlt három évtizedben 40 százalékkal csökkent a zsiráfok száma, ami azt jelenti, hogy már 100 ezer sincs belőlük az afrikai vadonokban. Az orvvadászat csak az egyik ok, ennél nagyobb probléma, hogy a mezőgazdaság és a bányászat terjeszkedése miatt egyre kevesebb ideális élőhelye marad a zsiráfoknak.
A zsiráfok vizsgálata nemrég tudományos szenzációval is szolgált, ugyanis kiderült: nem egy, hanem négy zsiráffaj létezik.
Ha önnek is az egyik kedvenc állata a zsiráf, akkor nézze meg az egyik aranyos példányról készült fotósorozatot, hiszen tavaly megmutattuk, amikor a budapesti állatkertben született egy zsiráfborjú.