A Becstelen brigantyk híres kocsmajelentéből lehet ismerős a barkóba egy különleges formája. Most egy magyar mobiljáték teszi ezt sokkal kényelmesebbé.
A barkóba tipikusan az a játék, amit felnőttként elfelejt az ember, pedig egy társaságban remek szórakozás felidézni a gyermekkori emlékeket, de modern kitalálni valókkal. Ehhez nyújt segítséget egy ingyenes magyar alkalmazás, az iPhone-ra és iPadre letölthető Guessy.
Nem kell papírral és annak elhelyezésével bajlódni, mint például a Becstelen brygantik című film híres kocsmajelenetében, csak ki kell választani 16 témakörből – ebből 6 ingyenesen elérhető – az egyiket, majd magunk elé tenni a mobilt vagy tabletet úgy, hogy a képernyőt csak a többiek lássák.
Pár másodperc visszaszámlálás után lehet feltenni az eldöntendő kérdéseket, persze a játék más formája is lehetséges, például, ha társaink körülírják a feladványunkat. Sőt, olyan kategória is van, amellyel a szavakat vagy kifejezéseket mutogatással érdemes bemutatniuk a többieknek.
Ha jól tippelünk, képernyővel lefelé kell egy pillanatra dönteni a készüléket, ha passzolunk, akkor felfelé. Ezzel a mobil automatikusan számolja, hogy a játékidő – alap beállításból 45 másodperc – alatt hány találatunk volt. 2 euró ellenében hosszabb játékidőt, bónuszidőt és az összes kategóriát is megkapjuk.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.