A Note7-katasztrófa után igencsak nagyot kell villantania ahhoz a Samsungnak, hogy minél gyorsabban elfeledtesse a forró poénokat és a szomorú igazságot. Erre legközelebb a várhatóan tavasszal megjelenő Galaxy S8 adhat esély – ezzel kapcsolatban került elő most egy rajongói vágyakat összegző koncepcióvideó. Project Dream néven emlegetik. A Techdroider nevű androidos blog most azt is elképzelte, hogyan nézhet ki a dél-koreai álom.
Hogy milyen specifikációval érkezhet a házon belül csak Project Dream néven emlegetett eszköz, arról már szivárogtak ki információk, a Techdroider nevű androidos blogban pedig most a rajongók vágyaiból készítettek egy koncepcióvideót. A render szerint az új zászlóshajó képernyője végre "faltól falig" érhetne: felesleges a keret a szélén, ami elvesz a kijelző méretéből (vagy növeli a készülékház méretét, ahonnan nézzük).
Az eddigi Samsung telefonokra (is) jellemző Home gomb is eltűnhetne belőle, a helyét (és funkcióját) az ujjlenyomat-olvasásra is képes kijelző venné át. A készülék hátoldalán két kamera kapna helyet, ami alkalmas lehet a 3D-s fotózásra/filmezésre is.
Ez persze csak rajongói elképzelés, de a Samsungra tényleg ráférne valami nagy újítás. Nem is csak a Note7-es ügy miatt – A pletykák szerint az iPhone 7 idén csak "altatás" volt, az igazán nagy durranást jövőre tartogathatja az Apple. Érthető is, hiszen 2017-ben lesz épp 10 éve, hogy Steve Jobs bemutatta az első iPhone-t, és ki ne akarna egy ilyen kerek évfordulót egy nagy durranással ünnepelni?
Ha értesülni szeretne a Galaxy S8 kiszivárgó híreiről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.