Tech hvg.hu 2016. szeptember. 08. 17:00

McAfee a bíróságra megy, mert nem használhatja a saját nevét

Nem mindennap történik meg, hogy valakinek megtiltanák, hogy a saját nevét használja.

John McAfee, a kiberbiztonság fenegyereke még májusban lett az MGT Capital Investments ügyvezető elnöke és vezérigazgatója. Egy kis startupról van szó, amelyik fantáziasportokba és mobiljátékokba fektet, és ugyancsak ez a cég vásárolta fel a McAfee-hez kötődő D-Vasive szoftvercéget.

Talán nem meglepő, hogy McAfee átnevezné saját neve után a cégét, azonban az Intelnek nagyon nem tetszik ez az ötlet, és az egyet nem értés egészen odáig fajult, hogy bírósági ügy lesz belőle.

Az Intel még júniusban jelezte az MGT Capital Investmentsnek, hogy ne próbálják McAfee Global Technologiesre változtatni a nevüket, ugyanis a McAfee márkát az Intel birtokolja, és nem egyezik bele, hogy más is használja. A chipgyártó még 2010-ben vette meg a McAfee antivírusszoftvert a márkával együtt, 7,68 milliárd dollárért.

Intel

Az Intel azóta is használja a McAfee nevet antivírus portfóliójában, illetve egyéb biztonsági megoldásaiban és szolgáltatásaiban. Úgy gondolják – adta hírül a Techspot –, hogy a McAfee név bármilyen egyéb használata összezavarná az ügyfeleiket, és kapcsolatba hoznák a mostani McAfeet az Intellel, holott ilyen kapcsolat nem létezik.

McAfee viszont nem fogadja el ezt az érvelést, és az MGT-vel együtt pert indított a múlt héten az Intel ellen, idézve egy 1991-es akvizíciós megállapodást, amely szerint megvan a joga a saját nevének használatára.

Tovább bonyolítja a dolgot, hogy az Intel még 2014-ben megerősítette, hogy folyamatosan megszünteti a McAfee márka mellett az Intel Securityt is, és az „igazi” McAfee szerint ez a tény is mellette szól.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.