Tech hvg.hu 2016. szeptember. 07. 17:00

A Samsung kiderítette: ezért robbantak fel a Note7-akkumulátorok

A blama óriási, érthető, ha a Samsung azonnal ki akarta deríteni, mi okozta legújabb csúcstelefonjának akkuproblémáját.

Az elmúlt napok tech-hírei (az iPhone 7 küszöbön álló bemutatkozása mellett) leginkább a Samsung Galaxy Note7 prémiumtelefonok visszahívásáról szóltak (a károsultak két héten belül új készüléket kapnak). Az ügy hátterében álló kigyulladó, robbanó akkumulátorok nemcsak óriási presztízsveszteséget, hanem komoly anyagi kárt is okoztak a dél-koreai cégnek, még jó, hogy nem történt komoly személyi sérülés.

Időközben kiderült, hogy azokkal az akkukkal volt gond, amelyek házon belülről, a Samsung SDI-től érkeztek, a kínai ATL akkumulátorai problémamentesek voltak. A Samsung a partnereivel együtt azonnal vizsgálódni kezdett, és most közleményben tudatta, mit találtak.

Business Korea

E szerint a problémát – ahogyan az sejthető volt – az akkumulátorhiba okozta, méghozzá az anód és a katód került közvetlen kapcsolatba, ami – állítja a Samsung – igen ritka gyártási hiba. A cég ígéretet tett arra, hogy a cseretelefonokat nagyon szigorú ellenőrzéseknek vetik alá, ezeknél már nem várható semmiféle akkumulátorgond. Az viszont kérdéses marad, veti fel a Hardware Zone, hogy van-e ezekben az akkukban védelmi rendszer, amely leállítja a töltést túlmelegedés esetén, és ha van ilyen, akkor az miért nem működött a kigyulladó akkumulátoroknál.