Tech hvg.hu 2016. szeptember. 02. 09:31

Felrobbannak a Samsung telefonok akkumulátorai? Megszólalt a Samsung

A dél-koreai gyártó az ilyenkor megszokottól eltérően nem cáfol határozottan, sőt: a Samsung erősen vizsgálódik a legújabb csúcstelefonjával kapcsolatos robbanásveszély ügyében.

Amikor egy hete közzétettük a hírt, miszerint töltés közben felrobbant egy Samsung Galaxy Note7, akkor még csak egy „szokásos” esetnek tűnt. Minden telefonnal történhet ilyen: jellemzően nem gyári töltő használatakor, és persze minden szériában lehet a sok millió közt egy-egy hibás darab.

Aztán a héten történtek már gyanússá tették az esetet: a cég leállította a Note7 kiszállítását, nem érkeznek a szolgáltatókhoz az új szállítmányok. Akkor még csak nem hivatalosan lehetett tudni (feltételezni), hogy az akkumulátorokkal lehet valamilyen probléma, most viszont hivatalossá vált a dolog. A Samsung által most kiadott közlemény szerint a beszállító partnerekkel közösen “részletesen vizsgálják” az esetet. A cég azt ígérte, amint bármilyen eredmény látszik, azonnal közlik azt.

Az iparági pletykák egyre inkább azt valószínűsítik, hogy készülékvisszahívás lehet a dologból.

Ha tudni szeretne a vizsgálat eredményéről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.