Tech hvg.hu 2016. szeptember. 01. 08:01

Itt az első laptop, aminek már újfajta kijelzője van

A világon elsőként az Acer lépte meg, és betette a tévék és telefonok körében egy ideje már alkalmazott ívelt képernyőt egy laptopba.

A gyártó a Berlinben zajló IFA 2016 elektronikai szakkiállításon mutatta be a Predator 21 X névre hallgató új laptopot, ami több fronton is rászolgál a nevére. Bár a Predator megjelölés hivatalosan a játékokra optimalizált készülékek jele, ebben az esetben más szempontból is illik a gépre: valóban egy szörnyetegről van szó a maga 21 colos képernyőjével.

A 2560x1080 pixel felbontású kijelző érdekessége, hogy a gyártó szerint a világon először tették ezt a technológiát notebookba – többek között a Samsung tévéi és az LG telefonjai után. A gyártók mindig azt hangoztatják, hogy ez a kialakítás növeli a térhatást, és bár laboratóriumi vizsgálatokkal ezt nem tudjuk alátámasztani, de érzetre valóban jelent egy kis extrát az ívelt képernyő.

László Ferenc

A gép más fronton is erős: konfigurációtól függően a legújabb, 7. generációs Intel processzorok valamelyikét szerelik bele, a grafikusvezérlő Nvidia GeForce GTX 1080-as, a négy hangszóró mellett két mélynyomó is van a notebookban. Az erőgép hűtéséről egy 5 ventilátoros hűtőrendszer gondoskodik.

A gépszörny további, szintén játékosoknak szánt érdekessége, hogy a billentyűzet jobb oldalon lévő, numerikus része – ahogy az a fenti képen is látható – átfordítható érintőpaddá.

Acer

A berlini bemutatón semmi nem derült ki a készülék egy töltéssel elérhető üzemidejéről, de ez jó eséllyel tulajdonképpen majdnem mindegy is. Nem gondolnánk ugyanis, hogy egy 21 colos óriásgépet mondjuk vonaton, két szalámis szendvics elfogyasztása között szeretne elővenni valaki, és hát egy gamer laptop tipikus használati környezetében általában akad áramforrás is.

Bár a Predator 21 X laptopként természetesen hordozható, jellemzőit elnézve nem biztos, hogy szívesen hordoznánk, és talán nem is erre találták ki. Hogy pontosan mire – azaz ilyen feltételek mellett akkor már miért nem vesz valaki egy asztali gépet, monitorral –, azt egyelőre nem sikerült megfejtenünk. Az árát pedig nem árulták el.

Ha máskor is tudni szeretne a legérdekesebb új laptopokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.