Tech Papós Tamás 2016. május. 24. 08:01

Mi nem tudjuk letenni: az egy dolog, hogy ez egy zseniális fizikai játék, de még ingyen is van

Vigyázzon, ha letölti, nem tudja majd letenni és mind az 50 pályát meg akarja fejteni. Nem lesz egyszerű, de megéri.

Fizikai játékot nem sűrűn ajánlunk, mert ez a kategória jelenti a fejlesztők számára az egyik legkomolyabb kihívást: eredeti, kreatív és elgondolkodtató játékot kell tervezni, ez így egyszerre nem sokszor sikerül. Martin Magninak összejött, ráadásul ingyen adja a végeredményt.

Az Androidra, iPhone-ra és iPadre is letölthető Mekorama főszereplője egy aranyos robot, amelyet minden pályán a piros körrel jelzett helyig kell irányítani. Ez így nagyon egyszerűen hangzik, de a második pályán máris rá fog jönni, hogy nem az.

Martin Magni

A képernyő szélein forgathatjuk a pályát, hogy átlássuk azt – szükség lesz rá –, ha pedig megvan az útiterv (egy része), akkor jelöljük meg a helyet, ahova mennie kell a robotnak. A pályákon egyre több és bonyolultabb mozdítható elem lesz, és bár rá lehet érezni a játék logikájára, 3–4 pályánként jön egy újabb olyan elem, amire nem számítottunk és elsőre ötletünk sincs, hogyan jussunk túl rajta vagy hogyan használjuk fel a célra. 50 pálya van benne, tartalmas kikapcsolódás.

Amennyiben eleve szereti vagy most kapott rá a fizikai játékokra, ajánljuk még az Okay és a Trick Shot kipróbálását is, nem fog csalódni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.