Áttörést ért el az IBM a fázisváltós tárolómemóriák fejlesztésében, ez sosem látott sebességet adhat a telefonkészülékeknek.
Régóta kísérletezget a fázisváltós memóriával (PCM) az IBM, és bár az elmúlt bő másfél évtizedben több eszközben is használták már a technológiát – például optikai lemezeknél –, az ára és a tárolási kapacitása miatt nem volt túl népszerű. A cég azonban nemrég rájött, hogyan lehet 3 bitnyi adatot tárolni cellánként.
Az IBM felfedezése igazi áttörés, eddig ugyanis csupán egyetlen bitet volt képes tárolni egy cellában, mostantól azonban ennek háromszorosát. Haris Pozidis, a cég egyik szakembere szerint mindez azt jelenti, hogy a PCM olcsóbb lehet a jelenlegi DRAM-oknál, és a flash memóriáknál sem lesz sokkal drágább. Az új tárolási kapacitását kihasználva pedig már nemcsak az optikai lemezeknél éri majd meg használni.
Az IBM azt ígéri, az új technológiát és a flash memóriát együtt használva érezhetően gyorsabbak lesznek az okostelefonok. Az operációs rendszert például a PCM-en is lehet majd tárolni, aminek köszönhetően legfeljebb néhány másodpercig tart majd, hogy elinduljon a készülék. A technológia az alkalmazások esetében is jól teljesíthet, mert míg a flash memória 70 mikroszekundum alatt olvas ki egy adatot, addig a PCM-nek csupán 1 mikroszekundumra van szüksége.
Az IBM szerint a fázisváltós memóriát még fejleszteni kell, hogy kereskedelmi forgalomban is kapható legyen, de az eredmény több mint ígéretes.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.