Tech hvg.hu 2016. április. 16. 17:15

Ilyen billentyűzet még nem volt iPhone-on

Már egyértelmű: hamarosan iOS-re is elérhető lesz a Microsoft különleges billentyűzete.

Már januárban kiderült, hogy iOS-re is megjelenik majd a Microsoft könnyű gépelést lehetővé tevő, Garage-projekt keretén belül készülő Word Flow billentyűzete, azonban még körülbelül sem lehetett tudni, hogy mikor. Most viszont úgy tűnik, legfeljebb hetek kérdése a dolog, ugyanis egy nemrégiben megnyitott regisztrációs oldalon már értesítést is kérhetünk a megjelenésről.

Csakúgy, mint a windowsos változatnál, itt is lehetőség lesz az érintéssel, illetve a csúsztatással történő szövegbevitelre, és intelligens javaslatokat is kapunk a szavakra.

Microsoft

Az iPhone-változatba új funkciók is kerülnek. A billentyűzet hátterét ízlésünknek megfelelő képekkel díszíthetjük, és lesz egykezes gépelési mód is.

A Microsoft az utóbbi időben különösen figyel a billentyűzetekre, sorra készíti a keresztplatform változatokat. Februárban megvásárolta a Swiftkey-t, nemrégiben Androidra, azután pedig iOS-re is kibocsátotta a Hub Keyboard appot, amellyel közvetlenül a billentyűzetről érhetők el kontaktok, illetve fájlok.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.