Tech hvg.hu 2016. március. 23. 17:00

Sértő kijelentést tett az Apple marketingigazgatója

Sokakat meglepő kijelentést tett az Apple hétfői eseményén a cég marketingigazgatója.

Phil Schiller szerint szomorú, hogy az emberek még mindig használnak olyan számítógépeket, amelyek öt évnél idősebbek.

Ez a megállapítás különösen érdekes két tény fényében. Az egyik, hogy nem kevés eszközről van szó, egyes becslések szerint legalább 600 millió személyi számítógép tartozik ebbe a kategóriába. A másik pedig, hogy épp az Apple az a cég, amelyik fennen hirdeti, hogy elkötelezett a környezetvédelem iránt, és a napokban mutatta be az újrahasznosítás egy látványos módját, az iPhone-okat szétszerelő robotrendszert.

Geek

Az is valószínű, hogy az emberek jól körülírható okok miatt maradnak a régebbi gépeknél, például nem telik újra (van sok minden más, ami pénzbe kerül és létszükséglet), vagy – elsősorban az idősebb generáció tagjainál – nincs is szükségük nagyobb teljesítményre.

A Geek szerint Schillernek ezzel a kijelentésével sikerült megsértenie a tech-közösség rengeteg tagját, ráadásul nem mindenkinek telik az Apple csodagépére.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.